A selejt bosszúja

Elferdítette Bednárik Imre a Közszolgálati Kuratórium január 18-i ülésén általam mondottakat. A szövegből csak azt idézte, hogy az m1 Híradójában a január 2-i operaházi tüntetésről szóló tudósításban elkövetett szakmai hibát a testület előtt a „selejt bosszújának” neveztem.

Azt már nem tette hozzá, hogy nem sokkal később Németh Vladimir, az LMP által jelölt kurátor kérdésére elmondtam, hogy a „selejt bosszúja” alatt a folyamatot értettem és nem pedig a közreműködő MTVA-s munkatársakat minősítettem. Márpedig ez a passzus is szerepelt a jegyzőkönyvben, felfedezéséhez nem kellett volna több figyelem, mint a kiragadott kifejezés megtalálásához. Ráadásul ez esetben kijelentésemnek az igazi értelmét írta volna meg az újságíró, és nem pedig a ferdítettet.

Belénessy Csaba vezérigazgató Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt.

A bosszú selejtje

Elferdítette Belénessy Csaba a Közszolgálati Kuratórium január 18-i üléséről általam írottakat. Az általa elmondottakból idéztem, hogy az operaházi tüntetésről szóló tudósításban elkövetett szakmai hibát a „selejt boszszújának” nevezte. A cikkben szerepel az is, hogy Belénessy Csaba hosszasan sorolta az aznap elkövetett szakmai hibákat, és senki nem állította, hogy a „selejt bosszújával” a közreműködő MTVA-s munkatársakat minősítette.

Azt mondta, hogy semmiféle politikai színezete nem volt az ominózus tudósításnak, ahogy fogalmazott: „Hogyha lehetnék itt cinikus, mert nem lehetek, akkor azt mondanám, hogy egy kicsit rosszabb volt a helyzet, mert szakmai hibák voltak, és egy politikai rossz döntést könnyebb kijavítani, mint a selejt bosszúját.” A Híradó aznap megbukott, nem először.

Bednárik Imre szerkesztő-újságíró Népszabadság

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.