Így lesznek munkahelyek?

A február 11-i számukban a „Vihetik a felét ezer forintért” és a „Csatáznak a somlói borászok” című írásokat olvasva egy pillanatra fennakadt a szemem. Nem vagyok közgazdász, a borhoz nem igazán értek, azt csak „fröccsnek” iszom, de talán éppen ezért tudok racionálisan gondolkodni. A Malév „elszállásának” okait már sokan analizálták, nem akarom tovább ragozni, annyi azonban biztos, hogy minimum több ezer ember válik miatta munkanélkülivé. Nem kívánom ide citálni a külföldi cégek által az utóbbi időben elbocsátottak számát sem, de mindezek figyelembevétele után azt gondolná az ember, hogy ahol lehet ott kormányunk és a magyar vállalkozók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a meglévő munkahelyeket megtartsák, ha már újat nem tudnak létrehozni. Ezek után rátérnék a két cikkre. Azt hinné az ember, hogy az iszapkatasztrófa rendezetlen ügyei már semmi újat nem jelenthetnek, pedig igen. A cikkeket olvasva kiderül, hogy a tényleges felelősség megállapítása előtt az a hatóság, mely két évtizeddel ezelőtt a tározó megépítését engedélyezte, és azóta sem kifogásolta érdemben annak működését, 135 milliárd forintos bírságot szabott ki arra a Mal Zrt.-re, amelynek a lap szerint a legnagyobb árbevétele 2007-ben 56,3 milliárd forint volt. A cég tulajdonosai természetesen képtelenek ekkora büntetést kifizetni, ezért az életben maradás, azaz az ott dolgozó több mint ezer ember munkahelyének megtartása érdekébe felajánlották egy jelképes összegért (ezer forint) a kormánynak a Mal Zrt. tulajdonjogának felét. Mindeddig nem kaptak választ. Egy értékbecslő cég szerint, a vállalat ma mintegy 20 milliárd forintot ér, így semmi remény sincs arra, hogy a cég a büntetést befizesse és még az esetleges kártérítési kötelezettségeknek is eleget tegyen. A magánszemélyek és néhány vállalkozó által indított kártérítési perek összege meghaladja a kétmilliárd forintot. A területen működő 2700 borászgazda közül 14 gazdálkodó (szerintem inkább „hiénák”) egy pertársaságot hozott létre ötmilliárd forintos kártérítési összeg megszerzése érdekében, miközben a szőlőhegytől mintegy két kilométerre vonult le az iszapáradat. Összegezve, ha az állam, azaz a kormány valamilyen formában nem száll be segíteni, például a megtett ajánlat elfogadásával, akkor a „hiénák” és károsultak elérhetik a cég felszámolását. Tehát megint több mint ezer ember munka nélkül marad, és ezzel kormányunk újabb lépést hátrál az egymillió munkahely megteremtésének céljától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.