A megyei kormánymegbízott jó fej akart lenni, és kötelezően kiadta a nagy havazás utáni hétfőt-keddet tanítási szünetnek. Nem kérdezett meg senkit, szólni meg nem mertek neki, hogy valamikor majd pótolni kell a kihagyott napokat. Pótolni úgy lehet, hogy vagy szombatonként kell tanítani, vagy júniusban kell tovább iskolába járni. Szombati napon a tanulók fele akkor sem megy iskolába, ha a kormányhivatal rendeli el. A kihagyott napot igazolják a szülők vagy egy ismerős orvos, de érdemi munka nem lesz. Az sem véletlen, hogy Magyarországon június 10-e körül véget szokott érni a tanév. A rosszul szigetelt, nem klimatizált iskolákban olyankor már elviselhetetlen a hőség, tanulni és tanítani nem lehet.

Az ilyen évszázados evidenciák azonban nem érdeklik a döntéshozókat. A politika már mindennap felülír mindenféle szakmai szempontot. A közoktatásban például tavaly még nem számított a pénz, ha az önkormányzati iskolát át akarták adni az egyháznak – idén már számít. Nem számít viszont a csoportbontás, a felzárkóztatás – semmi, amit korábban az oktatás hatékonysága érdekében vezettek be.

Spórolni kell, de nem lehet elbocsátani embereket, mert a végkielégítésre sincs pénz. A présbe került igazgatók rettegnek: idén még a fenntartó önkormányzat kényszerít rájuk szakmailag vállalhatatlan döntéseket, de jövőre mindannyian a kormányhivatalhoz kerülnek, ahol minden vezetőt újrapályáztatnak. A döntést itt is, ott is politikusok hozzák, de a „szakmai részletkérdéseket” – hogy mit tegyenek tönkre, és kinek a szégyenletesen kevés jövedelméből mennyit vegyenek el – az intézményvezetőkre bízzák.