Már a lágymányosi gyülekezés perceiben is látható volt, hogy az egyetemisták-főiskolások felhívására nagyon sok középiskolás diák is elment. Jogos. Igazából őket – és szüleiket – érinti a kormány felsőoktatási keretszámokról, a tandíjról és a diákhitel új konstrukciójáról szóló döntése. Úgy tűnik, sokuk előtt bezárul a felsőfokú tanulmányok kapuja. Vagy csak nagyon sok pénzért nyitják ki.

A kormány az oktatás minden területét – hatalma megszilárdítása érdekében – a két világháború közötti árvalányhajas Magyarország társadalomképe szerint szabja át. A közoktatást, a szakképzést és a felsőoktatást is. A Hallgatói Hálózat tiltakozását kiváltó döntésben összeérnek a rendszer elemek. A középiskolás diákok, szüleikkel és tanáraikkal együtt, általában már két évvel ezelőtt döntöttek továbbtanulási stratégiájukról. Ennek megfelelően választottak fakultációt, érettségi tárgyat, döntöttek a közép- és emelt szintű érettségire való felkészülésről, nyelvvizsgáról, jártak külön órákra – külön díjazásért –, ha úgy ítélték meg, hogy erre van szükségük.

Érettségiző lányom okánmi is érintettek vagyunk. Ő aznap bontotta ki a felvételi tájékoztató kiadványt, amikor a szóvivő nyilvánosságra hozta a brutális megszorítást jelentő kormánydöntést. Lányom zokogott. Most mi lesz? – kérdezte. Nem dőlt össze a világ, próbáltuk vigasztalni. Nem sok sikerrel. Másnap azzal jött haza, hogy mindenki fel van háborodva. Az osztályfőnöke – tudjuk, a kormány híve, ami önmagában közömbös – a szülői értekezleten rövidre fogta: kedves szülők, nem tudok tanácsot adni, döntsenek legjobb belátásuk szerint –mondta. Ennyi. Hoffmann Rózsa bejelentette, a kormány kilenc nappal meghosszabbította a felvételi jelentkezés határidejét. Szánalmas válasz a rektorok, a szakmai szervezetek, a szülői szervezetek, oktatáskutató szakemberek észrevételeire. Mintha csak azzal lenne baj, hogy kevés a továbbtanulásról szóló döntésre rendelkezésre álló idő! Az államtitkár asszony egyszerűen nem érti,mi a probléma! Vagy ha érti, és csupán ez a válasza, még nagyobb a baj. Ezt tetézték az „adócsalókat képeznek a Közgázon”, később az „államilag támogatott jogászképzésre egy helyet sem kellett volna adni” nyilatkozatok. Vajon van-e a cinizmusnak mélypontja?

Lassan ocsúdtak az egyetemi-főiskolai hallgatók. A keretszámdöntés a mesterszakok miatt őket is érinti. És felébredt bennük a szolidaritás. Nem olyan régen még ők izgultak a ponthatárhirdetéskor. Még nem felejtették el, mit jelentett szorongani életük egyik legfontosabb döntése előtt. Először az Educatio kiállításon mutattak be hatásos műsort. Ott fogalmazták meg a nyilvánosság számára is figyelemfelkeltő módon, hogy a felsőoktatást – felvételi keretszámokat – érintő kormányhatározat igazságtalan. Vagyoni helyzet alapján kirekesztő. A társadalom kasztosodásához vezet. Elveszi a fiatalok jövőjét. Akik bejutnak az államilag támogatott képzésre, azokat pedig röghöz köti. Fiatalon eladósítja azokat, akik csak a tandíjas képzésbe férnek be, és diákhitelt vesznek fel. Nem segíti a magas hozzáadott értékű termelés humán feltételeinek biztosítását. Tervezhetetlenné teszi az életpályákat, intézményekműködését. Egyetemi állásokat szüntet meg. Külföldre űzi a legképzettebb oktatókat, hallgatókat. Tönkreteszi az egyetemeket, főiskolákat. Hitelteleníti a politikát. Árt az egész magyar társadalomnak.

Hogy a felsőoktatás háza táján nincs minden rendben? Igaz. Mondta valaki ennek az ellenkezőjét? Nem.

A felvételi keretszámokról szóló döntés kidolgozásának módja, a döntés előkészítése, az egyeztetés hiánya, nem utolsósorban a döntések tartalma kiverte a biztosítékot. Befejeződött a vizsgaidőszak, a hallgatók aktivizálták magukat.

Február 15. Az utolsó nyílt nap. A hallgatók felhívására sok középiskolás jött el. Kevesebben ugyan, mint amikor a fi deszes önkormányzati vezetés be zárta a Zöld Pardont. Igaz, most nem volt Tankcsapda-koncert. És kellemes nyári idő sem. Fújt a szél, esett a hó. Mégis. Nekik, a maturandusszalagot büszkén viselő, majdnem teljes értékű felnőtteknek ez a nap lehetett az első „nagypolitikai” közéleti élményük. Ahol az ő bőrükről volt szó, ahol kifejezhették tiltakozásukat a sorsukat érintő döntéssel kapcsolatban, ahol átélhették a közösség erejét. És közben humorukat sem veszítették el. Ahogy mentek a pesti utcán az egyetem jogi karának épülete felé, valaki megkérdezte: és utána mi lesz, megyünk fel Budára, kiszabadítani Táncsicsot?

Amikor a hallgatók és a középiskolások kijöttek a jogászképzés történelmi időket megélt épületéből – ahová a szabadtéri demonstráció után mentek egyeztetni arról, hogyan folytassák –, elsőre annyit mondtak, jó volt ott lenni.

Majd folytatták: márciusban újra kezdjük.

A szerző pedagógus