Az ország mostani helyzetében ennél is nagyobb baj, hogy a külföld bizalmát sem élvezi, márpedig arra nagyon rá vagyunk utalva: ha nem hiszik el neki, hogy mostantól valóban kész az európai értékek mentén politizálni, akkor nincs IMF-hitel, jön ellenben a fizetésképtelenség. Annak minden borzalmas következményével. (A hitelek azonnali felmondását, az Európai Unióból való kilépést szorgalmazók meg lennének lepve, milyen könyörtelen tud lenni az élet a „biztonsági” zónán kívül. Vajon hány halottja lenne annak, ha az országban három hónapon át nem folyósítanának nyugdíjat?)

Van esély arra, hogy Orbán Viktor megpróbálja újra felvenni az európai álarcát, és a piac kétségtelenül szeretne is hinni neki. Erre utalnak az utóbbi (a péntek előtti) napok árfolyamai, amelyek mintegy megelőlegezik a még el sem kezdődött IMF-tárgyalások sikerét. Az Európai Néppárt vezetői is nagyon bíznak benne, hogy az előző bő másfél év megmarad gyötrő, de múló rémálomnak, és felébredve már új, ismét eurokonform, demokrata Orbánnal lesz dolguk. Ez tényleg jó volna, de mi magyarok pesszimista hírében állunk, úgyhogy idehaza aligha fogadnának rá sokan nagyobb összegben.

Akkor viszont felmerül a kérdés, vajon tényleg Orbán Viktor-e az egyetlen személy, aki alkalmas a magyar jobboldal vezetésére. Tényleg nincs senki széles e hazában, aki hitelesen tudná megtestesíteni a konzervatív értékrendet? Azt, amelyet ő meg sem testesít, legfeljebb egyes attribútumait alkalmazza pillanatnyi érdekei szerint.

Pályafutásának legmaradandóbb mérföldkövei a beszédek: Nagy Imre és társai újratemetésekor 1989-ben, a 2002-es választási vereség árnyékában a TF-en, 2006-ban a Kossuth téren, 2010 februárjában Kötcsén nyújtott jelentős retorikai teljesítményt. Ha valódi, az országot előrevivő tetteket akarnánk felsorolni, a lista már sokkal rövidebb lenne: egy-két, az első kormánya idején fogant, részben vitatott értelmű és esztétikájú nagyberuházás biztosan tovább fogja hirdetni a nevét, mint a nemzeti egységről elfogadott egyoldalú nyilatkozat vagy az egypárti alaptörvény. Egyelőre nem produkált semmi olyat, aminek meghaladásához egy esetleges utódnak emberfeletti teljesítményre lenne szüksége. Senki sem pótolhatatlan, miért pont ő lenne az?

Sokan mondják, hogy a mai Fideszben szinte mindenki az ő kegyéből vitte valamire, lojalitásuk szerint válogatta ki az embereit, még a képviselőjelölteket is maga vizsgáztatta – aligha alkotmányjogból, ha valamiből, hát alázatból. Tőlük, így a közvélekedés, nem várható gerinces, a demokrácia iránti elkötelezettségtől motivált fellépés. Pedig dehogynem. A történelemben mindenre van példa. Julius Caesart is csupa hű barát vette körül, mégis eljött március idusa.