Az éhségmenet tagjai ma Ludasról indulnak tovább. A hely nevétől megihletve akár sült libacombról is ábrándozhatnának, miközben a durva hidegben baktatnak a főváros felé – de attól tartok, szájukban még mindig ott a keserű íz a mezőkövesdi fogadtatásuk miatt.

Tállai András belügyminisztériumi fideszes önkormányzati államtitkár nagykabátban, nejlonba csomagolt, szeletelt veknikkel várta ott a munkát és kenyeret követelő, aznap a tizennégy fokos mínuszban huszonhat kilométert gyalogló menetet. „Gesztusát” mindjárt meg is magyarázta: ilyen a jó matyó vendéglátás. Nejlonvekni. Ismerek igazi matyókat, azok e jelenet láttán valószínűleg a föld alá süllyedtek, vagy hóbuckák mögé bújtak szégyenükben.

Apropó, hóbucka.

Tállai András államtitkár másik, nemes lélekről bizonyságot adó tettként hólapátokat ajánlott fel az elcsigázott éhségdemonstrálóknak: van itt munka, nem kell keresni, lapátolják csak a havat Mezőkövesden! Amikor valaki rákérdezett, hogy aznapra szól csak az ajánlat, vagy lehet jönni máskor is, azt felelte: „Természetesen, amíg havat látnak Mezőkövesden, mindig várjuk Önöket nagy tisztelettel és szeretettel.”

Már másnap kiderült, hogy az államtitkár nem mondott igazat. A hallottakon felbuzdulva reggel harminc-negyven helybéli gyülekezett ugyanis a polgármesteri hivatal ajtajában, hogy 4230 forintos napidíjért havat lapátoljon. Ám smafu volt Tállai ajánlata. A város tisztítását már régen kiadták gebinbe egy vállalkozónak. Ő takarítja kisgépekkel és saját alkalmazottaival az egész települést.

A „matyó incidens” az éhségmenet pártjára állíthatott mindenkit, akiben van legalább szemernyi tisztesség. Ahogy Borsodban mondják: a fagyi visszanyalt. Most már az is a menetnek drukkol, akinek eddig voltak kételyei a demonstráció célját, spontaneitását illetően, aki baloldali hecckampánynak állította be a kétségbeesés és kilátástalanság szülte akciót. Nem tehet mást, ha látta a hatalom dölyfös urát, amint hólapátra mutatva „munkába” szólít egy munka nélkül maradt diósgyőri olvasztárt. Azt a Tóth Imre Miklóst, aki huszonkétezer-nyolcszáz forintos segélyt oszt be havonta, vagyis 48 hónapig, négy esztendeig (!) tudna megélni Tállai András egyetlen havi, 1 millió 113 ezer forintos államtitkári-képviselői apanázsából.

Móricz novelláiban, József Attila és Ady verseiben van úgy összesűrítve a pillanat, ahogyan ott áll az államtitkár a menetet vezető kötött sapkás, cserzett arcú munkásember előtt, és azt kérdi, komolyan gondolja-e bárki, hogy ő itt most felveszi a munkát, mire Tóth csendesen azt feleli: igen.

Ő komolyan gondolja.