Két hónap

Hadd szóljon! – mondta a médiahatóság fél nappal az előtt, hogy a jogszabályok értelmében el kellett volna hallgatnia a Klubrádiónak. A nagylelkű gesztus kedvéért még a Médiatanács szerdai ülését is keddre hozták előre. Valamiért hirtelen fontos lett, hogy ne tűnjön el Budapestről a nem kormánypárti beszélgetős hírrádió. A médiatörvények egyik indoka a nagyobb átláthatóság megteremtése volt, ennek ellenére csak találgathatjuk, volt-e bármi köze a döntésnek ahhoz, hogy Lázár János berlini bejelentése szerint Orbán Viktor németországi meghívásban reménykedik. Márpedig a németek többször utaltak már arra, mekkora szerepe van a sajtószabadság honi állapotának a magyar kormány és a Fidesz nemzetközi megítélésében.

Pont egy éve hosszabbítgatja a Médiatanács a Klubrádió budapesti engedélyét, de még ennél is jóval régebben tartja bizonytalanságban az adót, üzleti partnereit és hallgatóságát. Ha ide számítjuk azt az egy-másfél évet, amennyivel előre kellett volna tervezni a lejáró hullámhosszok pályáztatását, akkor egészen az ORTT idejéig jutunk vissza, amikor is a Fidesz az akkori kétharmados követelménnyel visszaélve sikeresen blokkolta a folyamatot. Csak egy távolabbi akasztófához kísérnek minket – mondta fanyar humorral egy érintett az újabb két hónapra szóló ideiglenes sugárzási engedélyről.

De nem biztos, hogy igaza van.

A Klubrádió fellebbezése nyomán a Médiatanács és a Fővárosi Táblabíróság időt nyer a végső döntéshez, amely akár fordulatot is hozhat. Elvégre Orbán Viktor állítólag konszolidációt szeretne. A Klubrádió jelkép lett. Mint a kormányfőtől tudjuk, Hillary Clinton is személyesen kérte tőle, hadd szóljon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.