Miért láthatatlanok a fogyatékkal élők? – e címmel jelent meg egy kis hír, amin nem tudom, miért csodálkoznak egyáltalán, hiszen ez sajnos olyan természetes, mint hogy a nappal után este jön. A fogyatékos emberek problémáival soha semelyik kormány nem akart, tudott, mert érdemben foglalkozni. Mindennapi megélhetésük, betegségük, e „terhek” és komoly kiadások az államnak kínos és halmozott problémát jelentenek, melyet nem tudnak megoldani. A lakosság 5,7 százaléka él fogyatékkal, ehhez képest vajmi kevés megmutatkozási lehetőséget kapnak a médiában, a politikában. Régen sem „kedvelték” őket, a mostani kormánynak meg egyenesen kínosak. Legszívesebben „törölné” őket, hiszen ma a „szépek, gazdagok, okosak” a jó polgárok, a beteg, a rokkant pedig a gazdasági bajok egyik fő oka – szerintük.

Politikai gyűlésen, rendezvényeken szinte elvétve látni egy-egy kerekes székest, vakot, siketet, pedig ők is részesei a társadalomnak, ők is szavaznak, fogyasztanak, ám mégis a margó szélére szorítják őket. Nem csak a politikusok, az egyszerű polgár is „rosszul érzi magát”, ha gyengén látóval-vakkal, siket vagy nagyothallóval, mozgáskorlátozottal vagy értelmi fogyatékossal találja szembe magát. Nem tudja, hogyan cselekedjen, mert nincs semmi elfogadott társadalmi norma e tekintetben, és a zavar az egyedüli úr, ami ilyenkor kibontakozik. A testi problémákhoz jön ez a fajta lelki trauma, amit nap mint nap el kell viselniük. Egy egészséges ember soha nem fogja igazából megérteni, mit jelent fogyatékosnak lenni, mert nem él benne napi 24 órán keresztül, s nem tudja, a fogyatékos embernek mennyit kell szenvednie lelkileg is a társadalom megvetése, kigúnyolása, megalázása miatt. Ezt tapasztalatból mondom, hiszen magam is fogyatékkal élő vagyok.

Fogyatékosnak lenni egyenlő láthatatlannak is lenni. És ebben a mindenkori kormány is felelős.

Makovics János író