Leszel cserkész?

„A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú” – az ember így adjon ki munkát a kezéből.

Bemutatták a kormány ifjúságpolitikai koncepcióját, az Új Nemzedék Jövőjéért Programot. Az alkotók a bevezetőben jelzik, hogy várják az érintettek hozzászólásait, így élnék is ezzel a lehetőséggel, ha már ilyen kedvesen bátorítottak. De én extra szorgalmas voltam, ugyanis elolvastam a 2009-ben a Fidesz által is megszavazott, szakértők bevonásával készített Nemzeti Ifjúsági Stratégiát; ez egy a 2009 és 2024 közötti időszakról szóló, országgyűlési határozat formájában elfogadott keretprogram, amelyet a mindenkori kormánynak kétéves cselekvési tervekkel kellene feltöltenie.

Mihalovics Péter miniszteri biztos, aki az új ifjúsági program elkészítéséért felelős, azt nyilatkozta, azért kell új program, mert a NIS nem közvetít értékeket a mai fiatalok felé, és elavult, mert azóta frissebb kutatások is vannak, valamint egy reprezentatív felmérést is végeztek.

Mégis, amikor összehasonlítottam a két szöveget, azt kellett észrevennem, hogy a tartalom gyakorlatilag ugyanaz. Már az alapvetés is: „Az Új Nemzedék Jövőjéért Program egyik legfőbb alapvetése, hogy Magyarországon a szükséges változások alapvető erőforrásai a fiatalok.” És ugyanez a NIS-ben: „Hazánkban is szükség van arra, hogy az ifjúságot egy folyamatos, innovatív, korszerű tudással rendelkező erőforrásnak tekintsük [...].”

Ezek után a NIS-ből ismert három specifikus cél kerül bemásolásra „közös strukturális elemek” címén. Állítólag az ÚNJP-ben megjelenő négy beavatkozási terület ezekhez kapcsolódik. Nos, ez utóbbiakkal az a helyzet, hogy a frissebb kutatások eredményeiket tekintve nem térnek el érdemben a NIS statisztikáitól, a megfogalmazott problémák pedig kivétel nélkül a NIS-ből kerültek átemelésre.

Jellemző a NIS-ben szereplő projektötletek átvétele, különböző fantázianevekkel: „4.4.2. A magyarság és az európaiság megélése – A magyarországi és a határon túl élő magyar fiatalok közötti kapcsolat fejlesztése, kulturális hagyományaink átörökítése a jövő nemzedékekre”. Ugyanez az ÚNJP-ben: „Határtalanul! program, Magyarság Háza, az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja – nemzeti identitás erősítése, megismerkedés és kapcsolattartás a határon túl élő fiatal nemzedékkel.” De ugyanilyen egyezés van a fiatalok vállalkozási hajlamának elősegítésénél, a lakástámogatási program kialakításánál, a rugalmas foglalkoztatási formák, a hátrányos helyzetű fiatalok integrálása és az állampolgári ismeretek bővítése esetében is.

Ezenkívül sajátos módon olyan programok is bekerültek a szövegbe, amelyekhez a készítőknek az égvilágon semmi közük: például a BuBi (Budapesti bérbicikliprogram) vagy a Fiatalok lendületben EU-s ifjúsági mozgalom.

A programban persze vannak saját elemek is, így olyan hasznos koncepcionális újítások, mint például két oldal csak arról, hogy a 15–29 éves korosztály helyett miért a 14–35 évesek tartoznak a célcsoporthoz − itt az alaptörvény fiatalokra vonatkozó passzusai is bekopizásra kerültek.

IIyen még a cserkészprogramok támogatása vagy az E-bigél.

Meglepő módon azért néhány eltérést is találtam: bár a NIS megállapítja, hogy az ifjúságpolitika intézményrendszere túlságosan decentralizált, nincs megfelelő kommunikáció a szakágak között, és az ÚNJP is hangsúlyozza az ágazati együttműködés hiányosságait, ez utóbbi deklaráltan nem kíván az intézményrendszerrel foglalkozni, azt végső soron jól működőnek értékeli. Jól érzékelem, hogy ez igen elegáns megfogalmazása annak, hogy a mi generációnkat képviselő minisztériumi srácoknak mennyire nincs kedvük dolgozni?

Külön kiemelném azt a tényt, hogy a program elkészítésében Nagy Dávid, a HÖOK elnöke is részt vett. Nagy ugyanis másfél éves egyeztetéssorozat alatt nem tudta érdemben befolyásolni az ugyanabban a minisztériumban készülő felsőoktatási törvényt, amely ellen február 8-án másodjára is tüntetni hívja a hallgatókat. Az ÚNJP-ben szerepel a közösségi terek biztosítása, miközben megszüntették a Zöld Pardont, a Tűzraktért és a Sirályt is. Az ÚNJP továbbá fontosnak tartja a fiatalok mobilitását és az oktatáshoz való hozzáférésüket. Ennek nem felel meg az államilag finanszírozott helyek csökkentése, a milliós nagyságrendű tandíj és a hallgatói szerződés. Hogy Nagy Dávidot idézzem: „ez nem teljesen fair”.

A kedvenc részem pedig az, ahogyan az ÚNJP a fiatalok jelentős munkanélküliségét kívánja orvosolni: karrier-tanácsadással. Puff. Nem látom, ez hogyan teremtene új munkahelyeket. Tehát köszönjük Mihalovics Péternek, hogy ilyen keményen megdolgozott azért, hogy a mi igényeinket is a döntéshozók látókörébe emelje. Figyelmébe ajánlom az általa készített programban kiemelten támogatott cserkészek törvényeit. Az ÚNJP szerint a cserkészet „fontos szerepet játszik a társadalom morális megerősödésében”, és ha valóban nem történt érdemi munka a minisztériumban − csak schmittelés −, akkor Mihalovics úrnak jót tenne némi morális megerősítés.

Lezárásként hadd emeljem ki az anyag vitathatatlan eredményeit is: a borító nagyon szép és igényes.

A szerző egyetemista

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.