Február első hétvégéjén egész oldalas interjút adott a Le Monde-nak, a legnagyobb példányszámú francia lapnak Orbán Viktor. Az interjúból egy mondat különösen megragadott. Az, amellyel arra utalt, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter jogsértésre szólította fel őt, amikor a Klubrádió ellehetetlenítésétől óvta Magyarországot. Ő ugyanis nem avatkozhat bele ebbe az eljárásba. Azt találta mondani találékony kormányfőnk, hogy akkor fizessék meg az amerikaiak a Klubrádió frekvenciáját. Mérhetetlen cinizmust vélek felfedezni ebben a kijelentésben. Ez az egész jelenlegi rezsimet jellemzi. Ismerve a pályázat eredményét, amely során a Klubrádió mindössze egy ponttal maradt el a nyertes mögött, de döntően nem azért,mert 20millióval kevesebbet ígért, hanem azért, mert a „zenés követelmény” révén, a félmilliós törzshallgatói gárda igénye ismeretében nem alakíthatják közismerten beszélgetős, több közszolgálati témát felölelő műsorrendjüket olcsó zenés, jópofáskodó valamivé. Tehát már maga a kiírás eleve sejtette az eredményt. De a kiírók nem sértettek törvényt, csak éppen nem érdekli őket a fogyasztók érdeke. Érdekes párhuzam a „demokratikus törvényalkotás” és a demokratikus igény vonatkozásában.

De mondok mást. Annak idején a Kárpátok Géniusza a Romániában élő szászokat fejpénzért engedte ki szabad országából, ahol ezek a kényszerűségből eltávozó családok, akik talán több száz éve ott éltek, kénytelenek voltak otthagyni szülőföldjüket. Most a Kárpát-medence Géniusza kérne pénzt azért, hogy a szabad sajtó egyik médiuma kapjon hangot. Olcsójánosként csupán 20 milliót, ha szavait komolyan lehet még egyáltalán venni. Ennyit érne a sajtószabadság?

Tősér István Miskolc