A 2010-es választások után első dolguk volt a magyar állampolgárság könnyített megadása a határainkon túl élő magyarok számára. A választójog kérdését nyitva hagyták. A szimbolikus állampolgársággal egyet is lehetne érteni, de az már korántsem szimbolikus, hogy szoros választási eredmény esetén a határainkon túl élő honfitársaink dönthetnek arról, milyen irányba menjen tovább az ország, mert ez a döntés elsősorban a Magyarországon élő magyarok sorsát határozza meg.

Ezt az esküt Orbán ismét csak szimbolikus dolognak állítja be, de ki tudja, mi lesz még ebből? Az alaptörvényünk eleve vitatott, a hazai ellenzéken kívül az EU-ban is bírálták, mivel a szellemisége nem felelmeg az EU demokráciafelfogásának. Még az is elhangzott, hogy ha a felvételünk idején ilyen lett volna az alkotmányunk, be sem léphettünk volna. Orbán és körei nagyon könnyen osztogatják a hazaáruló minősítést. Semmi kétségem afelől, hogy ha valaki megtagadná az eskütételt, mert nem ért egyet az alaptörvény lényeges pontjaival, rögtön megkapná ezt a jelzőt, és talán még kétharmados törvény is születhetne, miszerint eskü nélkül az adott poszt nem tölthető be. Konszenzusos alkotmány esetén ilyen probléma nem lenne.

Óhatatlanul eszembe jut a forradalmi munkás-paraszt kormányra tett eskü kötelezettsége a honvédtisztek számára 1956-ban. Ez biztosította a kormányt arról, hogy a hadsereg az ő pártjukon áll. Őszintén esküdtek fel az egykori katonáink? Most, hogy lassan annyi szabadságharcosunk van, mint egykor partizánunk, erősen kétlem. A szimbolikusnak tűnő eskü mögött olyan későbbi tervek húzódhatnak meg, ami abszolút képtelenség egy olyan demokráciában, amely konszenzusos alapon működik. Azt mondom tehát: legyen eskü, de csak konszenzusos alkotmányra.

Tősér István Miskolc