Mégse gondoltuk. Elvégre az illetékes tárca mindenhol kereste-kutatta a befektetőt. Bizonyosan meg is találták volna, ha az a fránya unió nem avatkozik ismét be. Elvégre Orbán Viktor is azt mondta: akkor ütött be a ménkű, amikor az EU megtiltotta a cég támogatását. Előtte szabadon önthették bele a milliárdokat. De semmi pánik, karakán kormányunk bevetette a csődtörvényt, és odaküldte a csődbiztosok legjobbikát. Mindhiába. Még az ő keze se nyúlt át a határokon. Írországot és Izraelt pedig hidegen hagyta hős (gazdasági) honvédő háborúnk, és lefoglalta a ki nem fizetett gépeket.

S ebben néhányan máris megtalálták az okot és a magyarázatot. Holott az Abu-Dzabiból hazarepülő Rogán Antal – nem mellesleg az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke – is megüzente: ideje szembenézni azzal, hogy nem lehet a hibát mindig másokban keresni, a megoldást kívülről várni. Nem Orbán Viktornak címezte. Inkább Budapest főpolgármesterét szólította meg, aki hónapok óta hiába vár a BKV megsegítésére. Már ígéret sincs, mint nyáron az adósságállomány szanálására adott szó. Csak baráti tanácsok, kicsinyes utalások, olcsó közlemények. Mindez csak a csomagolás. A népnek felmutatott zörgő papír. A lényeget már alig fedi. A kormány – a minisztériu mok már rég megtették – magára hagyja Budapestet. Meg azt a másfél millió embert, aki közösen közlekedne. Mindenki nézzen magába végre, és oldja meg egymaga.

A Malév megmentésére küldött csődbiztos lehulló kezével elveszni látszik a cégbe ölt sok milliárd. S ennél sokkal több is. Az államba vetett ősbizalom. A racionalitás nélküli hit, hogy a közszolgáltatások mindig elérhetők maradnak. Holnap is kinyit az iskola, elindul a busz, jön a vonat, rendel az orvos. Ha Gyurcsány kormányoz, ha Orbán. Ha elkúrtuk, ha szabadságharcot vívunk. Ha liberális gazdaságpolitikát folytatunk, ha unortodoxot. Ha nem ígérnek semmit, s akkor is, ha az államadósság visszafizetését, az életkörülmények javulását és a gazdaság fellendülését ígérik egyszerre.

Nem tudjuk, mi lenne, ha még mindig Gyurcsány ülne ott, vagy Bajnai, vagy Demszky. Lehet, hogy ugyanez.

Talán nem. Az egyre ritkábban járó buszok megállójában vacogva, a honi légitársaság befizetett járatára hiába várva mindez érdektelen. Mert közben egyre feljebb kúszik a kínzó felismerés: holnap bármi lehet. S a gondolat erősödésével párhuzamosan porlad el a lojalitás. Az össznépi megértés, amely segít lenyelni a szociális juttatások megnyirbálását, az adók emelését, az új közterheket, az egyre szorosabb állampolgári fűzőt. S a helyén támadó űrbe lassan benyomul a düh. A Malévval együtt a remény is a földhöz ragadt.

BALLNER PÉTER RAJZA