Gazdasági díszmagyar

A magyar állam nagy részesedést szerzett a Molban, felvásárolta az egykor szebb napokat látott járműgyártót, a Rábát, bevásárolta magát a mobilpiacra is, amennyiben három, általa 100 százalékban birtokolt cég (Magyar Posta/MVM/MFB) megalapította a negyedik mobilszolgáltatót, az első és egyetlen „magyart”.

A magyar állam a Malév csődgondnokság alá helyezésével, illetve a repülés „stratégiai ágazattá” nyilvánításával megnyitotta a kaput egy „nemzeti” légitársaság megszervezése előtt. A magyar állam négy olyan vállalkozásba fogott, aminek a költségeiről három esetben viszonylag tiszta képünk van. A hasznáról semmi.

A „merjünk nagyok lenni!” orbáni gondolata válik itt valósággá. Magyar tulajdon jelenik meg „stratégiai fontosságú” és elvileg nagyon jövedelmező ágazatokban, mint amilyen a kőolaj- és a gázipar, a járműgyártás, a mobiltelefónia, valamint a polgári repülés. Önmagában ez vonzó. És még inkább az lenne, ha a szimbólumokon túl hozadékról is beszélhetnénk. De, fájdalom, ilyesmi nincsen.

Az az 500 milliárd, amit Mol-részvényekre költöttek, holt tőke. Árfolyama jelentősen csökkent (bár emelkedhet is, nem vitatom), ráadásul a Mol notóriusan nem fizet osztalékot. A Rábát meg lehetett venni, hozzá lehetne tapasztani Széles Ikarusát is, de a magyar járműipar feltámasztása és versenyképessé tétele olyan százmilliárdokat igényelne, amivel Orbánék nem rendelkeznek.

Ugyanez áll a színmagyar mobilszolgáltatóra is, amelyet a médiahatóság főigazgató-helyettese szerint „helyzetbe hoztak” (azaz egy „tiszta” tenderen hétszer nagyobb frekvenciatartományhoz jutott – ugyanannyi pénzért –, mint a riválisai együttesen), ám egy 100 százalékig telített piacon csak a jóisten a megmondhatója, hogy mikor és mennyiért képes majd teljes infrastruktúrát kiépíteni és valóban versenyezni a három idegen kézen levő „naggyal”.

Mennyiért? – ez a lényeg. A Vodafone például annyit költött mai, nagyon tisztes piaci részesedésének a kierőszakolására, hogy egy bennfentes szerint „száz év alatt” se jut egyensúlyba a beruházása és a profitja. Arról pedig szó se essék, hogy a Malév, amely minden hazai és idegen tulajdonos kezén becsődölt, miért éppen most – és megint: mennyiért? – válna sikeressé.

Nyilvánvaló, hogy az állami (orbáni) tulajdonszerzés vágya egyfelől lebírhatatlan, másfelől esztelenül költséges, harmadsorban járulékos haszonnal jár, amennyiben egy csomó, hamarosan állástalanná váló fideszes képviselőt, polgármestert stb. álláshoz lehet majd juttatni az államkapitalista impériumban. Iszonyatos spórolás vár a kormányra, ha teljesíteni akarja a 3 százalék alatti idei hiánycélt, miközben elképesztő konoksággal szórja a pénzt a szélbe. Ahelyett hogy vállalásának megfelelően a kis- és középvállalkozásokat „hozná helyzetbe” – ami Magyarország egyetlen esélye –, állami óriásvállalatokban, állami monopóliumokban gondolkodik. Díszmagyart ölt magára, nem polgári ruhát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.