Örültem a friss, új párt választási sikerének, ám ma nem mondhatnám, hogy rajongójuk vagyok. Az viszont kétségtelen, hogy az LMP az egyetlen parlamenti párt, amelyik Magyarországon példamutató a nők közéleti szerepvállalása kérdésében. A rendszerváltozás óta eltelt időszakban a pártok – ideológiától, világnézettől függetlenül – vajmi keveset foglalkoztak azzal, hogy képviselőik között nagyobb számban jelenjenek meg nők: 1990-ben nagyjából ugyanannyi nőnek jutott hely a magyar parlamentben, mint ma. Az összes képviselő alig tíz százaléka nő. Nemzetközi összehasonlításban mára nem maradt európai ország, amelyik ne előzne meg bennünket a nők közéleti szerepvállalása kérdésében, legyen szó akár a parlamenti képviselők, akár a kormányok összetételéről, s tudatos politika eredményeképp messze előttünk járnak azok a környező országok is, amelyek hozzánk hasonlóan 1990-ben kezdték meg demokratikus építkezésüket.

A magyar pártoknál szó sem volt tudatos politikáról, mivel ennek meghonosításához nagyon kevés volt az a néhány lelkes, okos és tudatos női politikus, aki időről időre felvetette, hogy túl kellene végre lépni a kvóta vagy nem kvóta álvitán, és valós lépéseket tett a nők közéleti szerepvállalásának elősegítéséért. Munkájuk ellenére a női politizálás kizárólag kampányjellegűen, egyegy konferencia erejéig ütötte csak át a politika és a média ingerküszöbét. Az MSZP volt az egyetlen, amelyik tett a női politikusok számának növeléséért: a párt a választási listáján női kvótát alkalmazott, elősegítve ezzel, hogy több nő válhasson parlamenti képviselővé. Sajnos a lista, a módszer megbukott, mihelyst komoly tétje lett a választásnak. A 2010-es listán a női képviselőjelöltek többsége a futottak még helyekre sem fért fel, a férfiak maguknak követelték a (kevés) biztos és majdnem biztos helyeket, lesöpörve ezzel saját rendszerüket, esélyegyenlőséget hirdető ideológiájukat, megsértve saját képviselőiket. A botrányosra sikeredett jelöltállítási kongresszus után több női képviselő is kihúzta magát a lista megalázó helyéről. Az MSZP pedig lezárta az ügyet.

Üdítően hatott viszont a választáson az új párt, az LMP, amelyik programjában és kampányában is állást foglalt a nők politikai aktivitása mellett, s ezt bizonyítandó, választási listáján minden harmadik jelölt nő volt, így arányaiban az LMP színeiben került a legtöbb nő a parlamentbe. A párt plakátjain is megjelentek a női képviselőjelöltek, ám ez az egyensúly a médiaszereplésekben már sokkal kevésbé érződött: a kampány utolsó hat hetében két vezető országos napilapban csak férfi szerepelt az LMP részéről, ahogy a két televíziós reggeli közéleti műsorban interjút adó hét LMP-s politikus között sem volt egyetlen nő sem. A parlamentbe kerülve folytatódott a női politikusok eltűnése, és néhány kivételtől eltekintve az LMP képviselőnői is láthatatlanok a politika és a média férfiak uralta macsó világában.

Ezen előzmények után semmi meglepő nem lett volna abban, ha az LMP úgy dönt: nem választ női politikust csekély számú képviselői közé. Szerencsére nem így történt.

Tudatos volt ez vagy esetleges? Vagy felnőtt egy új generáció, amely számára már természetes mindkét nem politikai, közéleti részvétele? Nem tudom. Mégis örülök, hogy elveszítettem volna a fogadást.

A szerző szociológus