Lehet illúziókat kergetni, a bukás „okainak” közkedvelt toposzait sorolni: ha az SZDSZ nem követi el ezt vagy azt, ha nem így dönt, hanem úgy, akkor ezekkel az adottságokkal is vagy éppen ezen adottságok révén lehetett volna hosszabb távon is sikeres párt. Az ilyen vélekedés mélysége nem különbözik az egyszeri edző taktikai utasításától: sűrű, apró gólokkal kellmegzavarni az ellenfelet. Mindig jól kell dönteni, ez a győzelem záloga. De ha rosszul döntött az SZDSZ, miért döntött rosszul, s persze milyen norma, alternatívák ismeretében lehet minősíteni a választott megoldásokat?

Tudjuk, bármennyire próbálunk is elfogulatlanul tekinteni erre a több mint húszéves történetre, azért az –döntéseinkkel, dilemmáinkkal és tévedéseinkkel együtt – mégiscsak a mienk is volt, beletettük aktív életünk nem kis részét. Tisztában vagyunk azzal, hogy írásunk mindössze egy a lehetséges értelmezések közül, de mi a történetünket még nem meséltük el, holott a befejezett történetet nem csak praktikusan, de intellektuálisan is jó lezárni. Ezzel tartozunk magunknak, azoknak, akik velünk együtt hittek a rendszerváltás eszméiben, és talán azoknak is, akik ezután liberális eszméket vallva hasonló vállalkozásba fognak.

Az egykori kelet-európai demokratikus ellenzéki mozgalmak közül egyedüliként az SZDSZ élte túl tartósan a rendszerváltást. A disszidens mozgalmakból kinövő, azokkal erős személyi és intézményi folytonosságot felmutató politikai pártok a régió más országaiban néhány év alatt eltűntek a színről. Amennyire magyarázatot igényel az SZDSZ kimúlása, legalább ennyire válaszra vár az a kérdés is, hogy egyáltalán miként maradt fenn két évtizeden át. Az SZDSZ meghatározó döntései között nehéz lenne olyat találni, amelyre azt mondhatnánk: itt rontottuk el végletesen. Vagyis eredendő bűn nincs, csak éppen az egész enyészett el. Az okok a kezdetekre, a nagy illúziók időszakára nyúlnak vissza.

A teljes írás elérhető itt >>>