Nehéz fogást találni a magyar miniszterelnökön, és épülő rendszerén – ezt bizonyosan megtanulta az Európai Unió mostanra. Orbán Viktor kisiklik a brüsszeli ujjak közül. Jól ismeri már az unió lehetőségeit, hibáit, gyenge pontjait, és tapasztalt politikus lévén, ki is használja azokat.

Jogilag például nehéz belekötni. Nem hiába kezdte el az elmúlt héten erősen hangsúlyozni a bizottsági kommunikáció, hogy a testület valóban a „szerződések őre”, de a tagállamoknak nemcsak a kontraktusok betűjét, hanem szellemét is tiszteletben kell tartaniuk. Tény, hogy a bizottság keze nem teljesen szabad. Csak ott tud vizsgálódni, ahol betartandó uniós jog van. S bár a testület kulcsfontosságú jogszabályokat kért számon, valójában főleg technikai kifogásokat tudott tenni. Mivel a politikai motivációt nem vizsgálhatja, kénytelen volt a diszkrimináció felől közelíteni például a bírák váratlan és kényszerű nyugdíjaztatásához, az eskü szövege felől a jegybank elnökének függetlenségéhez. A bizottság ezzel politikailag elment a falig – legalábbis önmagához képest. Nem véletlenül szorgalmazza az Európa Tanács aktívabb részvételét.

A politika felől első körben az Európai Parlament szorongathatná meg a magyar miniszterelnököt, aki azonban gyorsan és jól felismerte, hogy a pártvonalak mentén megosztott, saját szereplésüket olykor-olykor előtérbe helyező képviselőkkel telített parlamentben sok igazság és legalább annyi féligazság fog elhangozni ahhoz, hogy jól össze lehessen azokat keverni, és így jelentéktelenné tenni, elfedni a lényeget.

Minden máshoz a tagállamoktól kellene felhatalmazást kapni, ezt szorgalmazta a bizottság is karácsony után. A tagállamok – melyek amúgy is irtóznak attól, hogy a bizottság újabb és újabb jogköröket kapjon – azonban ettől vonakodnak: Ausztria marginalizálása sem vált be annak idején, ráadásul mindenkiben felmerül a kérdés, „mi lesz, ha legközelebb én leszek az, akire rászállnak?” S amíg a hazai ellenzék nem tud százezreket az utcára vinni – buszokkal, vagy anélkül –, addig nehéz lesz elhitetnie magáról, hogy egyáltalán létezik. Ez is számít.

Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy Brüsszel csökkenteni fogja a nyomást. Ezt elsősorban a hiteleknek való kitettségünknek, és a túlzott deficit miatti eljárásnak köszönhetjük. Az elmúlt hónapokban, években a magyar kormányfő elérte: sokan komoly személyes ellenszenvet éreznek iránta, sok jóindulatra tehát nem számíthat. Politikai téren az Európa Tanács és a Parlament nézhet rendszeresen a magyar vezetők körmére, José Manuel Barroso, a bizottság elnöke pedig talán megpróbálhatja kedden politikai megalázkodásra kényszeríteni a magyar kormányfőt.

De a megoldást a magyar demokrácia válságára akkor sem Brüsszelből kell várni. Annak Budapesten kell megszületnie.