Lovas szobrot Horthynak?
2007 elején Vona Gáborék még özvegy Horthy Istvánné véleményét osztották, aki azt mondta, hogy majd akkor legyen szobra apósának, ha ezt a magyar társadalom igényli. Ezt a társadalmi „igényt” a Jobbik a magyar társadalom átnevelésével, szívós propagandával szeretné elérni. Törekvésük, úgy tűnik, kezdi meghozni gyümölcsét. 2011 novemberében az Index körkérdésére válaszolók nagy többsége, 34,83%-a vélte úgy, hogy Horthy Miklós szobraival kellene elárasztani az országot. Amikor 1947 elején az MTI Közvélemény-kutató Szolgálata megpróbálta felmérni a budapestiek történelmi-politikai ismereteit, szimpátiáit, Horthyt senki sem említette meg a legnagyobb történelmi alakok között. Arra a kérdésre, hogy ki a magyar történelemben Magyarországnak legtöbbet ártó alak, Szálasi Ferenc a maga 54,1%-ával megelőzte Horthy Miklóst (12%). Ötször annyian tartották kártékony személynek Horthyt, mint Haynaut (2,3%).
Horthy és rendszere „rehabilitálását” nem a Jobbik kezdte el. Emlékezzünk Antall József kormánya civilbe öltözött tagjaira, akik 1993 szeptemberében ott tolongtak Kenderesen Horthy újratemetésén, természetesen szigorúan mint „magánemberek”. Folytathatnánk a sort hazánk második világháborús részvételét antikommunista keresztes hadjárattá stilizáló politikusokkal és jobboldali propagandistákkal, Koltay Gábor velejéig hazug Horthy-filmjével, vagy háborús bűnösöket rehabilitáló legfelsőbb bírósági ítéletekkel.
A Jobbik propagandistái és „történészei” szerint Horthy volt az ország megmentője, erőskezű kormányosa a Trianonban megcsonkított ország hajójának. Horthy szemükben antikommunista hős, akinek miniszterelnökei (Teleki Pál, Bethlen István és Gömbös Gyula) újjáépítették a romba döntött országot; Horthy Magyarországán nem volt cseléd- és munkásnyomor, csendőrterror és hatósági visszaélések sora a választásokon, nagybirtokrendszer, és nem voltak zsidótörvények sem.
Horthy ártatlan, hiszen Nürnbergben csak tanúként hallgatták ki, vélik még mérsékelt jobboldali-konzervatív körökben is. Elhallgatva, hogy Horthyt pl. a zsidótörvények meghozatalában (1920-tól 1942-ig jóváhagyásával 22 darabot szavazott meg a magyar parlament), az 1941-es kőrösmezői deportálásban és az 1942-es újvidéki mészárlásban játszott szerepéért éppen úgy népbíróság elé lehetett volna állítani, mint azért, hogy hazánk a náci Németország szövetségeseként részt vett Jugoszlávia feldarabolásában, és a Szovjetuniót is megtámadta. Horthyt Sztálin mentette meg attól, hogy háborús és népellenes bűnökért jogosan elítélt miniszterelnökei (Imrédy Béla, Bárdossy László és főként Sztójay Döme) mellé a vádlottak padjára ültessék.
Amíg csak a szélsőjobb köreiben dicsőítik Horthy Miklóst, addig (talán) a demokrácia híveinek nem kell attól tartaniuk, hogy a budai Várban felállítják a kormányzó lovas szobrát. Ám a szélsőjobb ma már számíthat a jobbközép történészeire is. Tőkéczki László, aki Tisza István életrajzával szerzett nevet magának a jobboldalon, mint hírlik, jövőre Horthy Miklós életrajzát teszi közzé. Nemrégiben egy rádióműsorban sajnálkozva állapította meg, hogy a legfontosabb történeti viták még nem zajlottak le Magyarországon. Ez igaz, de ennek oka az, hogy sem ő, sem más, magukat jobboldali, mérsékelt, konzervatív stb. jelzőkkel illető történészek eddig meg sem próbálták cáfolni mindazt, amit például Horthyval és rendszerével kapcsolatban az elmúlt évtizedekben a történészek leírtak. Nem Horthy kezdeményezte 1920-ban az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényének, a numerus clausus törvénynek a beterjesztését, legfeljebb jóváhagyólag tudomásul vette. 1938–1944 között a zsidótörvények és a hozzájuk kapcsolódó diszkriminatív rendeletek végrehajtása során családtagokkal együtt több tízezer, egyes becslések szerint legalább 150-200 ezer zsidót tettek tönkre, rúgtak ki állásából, fosztottak meg iparjogosítványától, üzletétől, földtulajdonától.
Tőkéczki azt állítja, hogy Horthy Miklós nem volt antiszemita, főleg nem volt fajvédő antiszemita. Az állítólag nem antiszemita Horthy a gyermekeit viszont antiszemita szellemben nevelte. Ifj. Horthy Miklós 1944. szeptember 15-én Komoly Ottó cionista vezetőnek bevallotta: „Kérem, én születésemtől kezdve, már neveltetésemnél fogva is antiszemita vagyok. Ez nálunk nem lehetett másként, már ahogy nálunk a szülői házban beszéltek a zsidókról. Pl. elképzelhetetlen volt számomra, hogy zsidó nőt vegyek feleségül, vagy hogy a gyermekeimben zsidó vér legyen”.
Talán érdemes lett volna Tőkéczkinek elolvasnia, mit írt Horthy 1940 októberében miniszterelnökének, Teleki Pálnak ezzel kapcsolatban: „…én egész életemben antiszemita voltam… Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókézben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk”. Horthy tehát embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat azért nem nézhet nyugodtan, mert még szükség van a zsidókra. Majd 1944-ben, a német megszállás után talán ezért is nézi hosszú hónapokig Horthy tétlenül, nyugodtan, hogy a zsidókra sárga csillagot kényszerítenek, őket gettókba, gyűjtőtáborokba zárják, majd deportálják.
Ám később meggondolta magát, és 1944. július 6-án leállította a deportálásokat. Tőkéczki szerint a budapesti zsidók nagy része Horthynak köszönheti az életét, mert a kormányzó „képes volt cselekedni”. Azt remélhetőleg majd a Horthy-monográfiájában ki fogja fejteni, hogy miért nézte tétlenül és szótlanul 437 000 zsidó haláltáborba deportálását, ám maradjunk a kb. 200 000 budapesti zsidó megmenekülésénél. Horthy bátor, valóban zsidómentő lépésre szánta el magát július 6-án. Nagy kár, hogy nem követte például Pétain marsall, a kollaboráns Vichy-kormány feje példáját, és meg sem próbálta megakadályozni a magyar(országi) zsidók deportálását. Tőkéczki úgy tudja, hogy csak meg nem szállt országban volt esély arra, hogy a zsidók elkerüljék a deportálást. Téved: a franciaországi zsidók több mint 75%-a túlélte a holokausztot, a mintegy 8000 dániai zsidó közül 60 ember pusztult el. Ion Antonescu marsall, a nácik hű szövetségese már 1942 őszén leállította a zsidók deportálását, a dél-erdélyi zsidók zöme (is) túlélte a holokausztot.
Ha Horthynak volt ereje, hatalma 1944. július 6-án arra, hogy leállítsa a további deportálásokat, akkor ezt hetekkel korábban is megtehette volna. Ne feledjük: május 15-től naponta 2-5 vonatszerelvényt tudtak Auschwitz-Birkenau felé elindítani Adolf Eichmann és zsidótlanító szakértői az antiszemita szellemben nevelt magyar közigazgatási apparátus, 20 000 csendőr, több ezer rendőr, összesen mintegy 200 000 ember hatékony részvételével.
Horthy deportálásokat leállító döntésének okait csak találgathatjuk. Lehet, hogy pár napig elhitte azt az egyébként teljesen alaptalan pletykát, hogy régi, kedves szegedi „vitéze”, a hírhedett antiszemita Baky László belügyi államtitkár nem a főváros zsidótlanítására vont össze több ezer csendőrt Budapest környékén, hanem az ő hatalmát akarja megdönteni. Horthyhoz már június közepétől egyre nagyobb számban érkeztek a világháborúban semleges országok sajtójában a magyarországi deportálásokról és az auschwitzi jegyzőkönyvekről szóló információk. Június 26-án Horthy kezében volt a magyar protestáns püspökök közös tiltakozó nyilatkozata, XII. Pius pápa távirata stb. Horthyra a bel- és külföldi tiltakozásokon, fenyegetéseken túl hatottak a hadszínterekről érkező hírek is. Június 23-án megindult a Vörös Hadsereg támadása Belorusszia felszabadítására, 26-án a német csapatok feladták Cherbourg kikötőjét. Július 2-án súlyos bombatámadások érték Magyarországot. Horthy tanácsadói körében voltak, akik elhitték azt az egyébként a Központi Zsidó Tanács tagjai által is buzgón terjesztett pletykát, hogy ha elviszik Budapestről a zsidókat, a fővárost szőnyegbombázni fogják a szövetségesek. Horthy mindezen okok hatására, már legkésőbb június 26-án eldöntötte, hogy leállítja a további deportálásokat. Döntését végül július 6-án közölte Sztójay miniszterelnökkel. Ezalatt a tíz nap alatt hozzávetőlegesen 70 000 zsidót deportáltak Szegedtől Pécsig, Kecskeméttől Szombathelyig.
Horthy nem sokkal később megváltoztatta álláspontját, beleegyezett abba, hogy a fővárosból is elvigyék a zsidókat. Theodor Grell, a budapesti német követség tanácsosa augusztus 19-én jelentette Berlinbe: „a kormányzó hozzájárulásával, f. hó 25-én megkezdi a zsidók kitelepítését Budapest területéről… A terv szerint koncentrálásuk augusztus 25-én kezdődik, három táborba. A hat vonatból álló első szállítmány 20 ezer zsidóval augusztus 27-én indul, azt követően napi három vonat szállít 9000 zsidót. A koncentrálást kizárólag a külön erre a célra összevont magyar csendőrség végzi”.
Horthy augusztus 23-án újabb, a deportálásokat másodszor leállító döntést hozott, sejtjük, hogy miért. Ezen a napon a Mihály királyhoz hű erők puccsal megdöntötték Antonescu marsall uralmát, Románia átállt az antifasiszta koalíció oldalára, összeomlott a déli front. Horthy lemondatta a Sztójay-kormányt, és augusztus 29-én Lakatos Gézát bízta meg az új kormány megalakításával. Himmler is a további magyarországi deportálásokat megtiltó döntést hozott augusztus 24-én. Ő is belátta, hogy a déli front összeomlása, félmillió német katona szovjet fogságba kerülése után a legfontosabb kérdés nem még néhány százezer magyar zsidó deportálása Auschwitz-Birkenauba, hanem a Balkán kiürítése. Jellemző módon Eichmann és emberei ekkor azt a parancsot kapták, hogy segédkezzenek az erdélyi szászok áttelepítésében. Követve a Jobbik logikáját, ezek szerint Himmlernek is járna lovas szobor a budai Várban a budapesti zsidók megmentéséért…
Horthy Miklósnak már áll mellszobra Budapesten, a Szabadság téri Hazatérés Templomában, ahol ifj. Hegedűs Lóránt szokott igét hirdetni. Kenderesen, a Horthy-kúria parkjában is van már Horthy-mellszobor, és október óta országszerte folyik a gyűjtés Horthy lovas szobrára, melyet a budai Várban szeretne a Vitézi Rend (is) felállíttatni. Talán naiv remény, hogy a Horthy-hívőkkel és a szolgálatukba szegődött történészekkel dokumentumokon és nem érzelmeken alapuló vitát lehet folytatni. Egy ilyen vita végén még ők is belátnák, hogy Horthy Miklós nem érdemel lovas szobrot.
A szerző történész
