Csúcstartó

Úgy tűnik, 47 évnyi szolgálat is kevés ahhoz, hogy megóvjon egy tisztességben megőszült politikust a büntetőeljárás megaláztatásától. Pásztor Béla, Veresegyház független polgármestere 1965 óta áll települése élén, nem csoda, hogy ellenlábasai alig bírják kivárni, mikor ültethetik végre saját emberüket a rekorder helyére.

A szavazófülkékben nem jártak sikerrel, a most 72 éves városvezető – aki már tanácselnökként is népszerű volt – hat demokratikus választáson is kenterbe verte ellenfeleit. Miután a helyi ellenzék kifogyott az ötletekből, végső megoldásként feljelentették „az öreget” egy 16 évvel ezelőtti ingatlanügy miatt.

Nem volt egyszerű a vádlottak padjára ültetniük a rutinos polgármestert, első két próbálkozásukat a megyei főügyészség elkaszálta, mondván, a vitatott esetben nem történt bűncselekmény. A kormányváltás után ellenfelei a Legfőbb Ügyészséghez fordultak. Panaszuk nyomán a szervezet vezetői addig kutakodtak, míg végül rátaláltak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségre, amely hajlandó volt vádat emelni. A hétfőn megszületett elsőfokú döntés alapján nem csoda, hogy a Pest megyei ügyészek ódzkodtak a veresegyházi polgármester tetemre hívásától, hiszen a bíróság az ítélet indoklásában úgy fogalmazott: Pásztor nemhogy nem követett el hűtlen kezelést, de a kifogásolt ingatlanügylettel valójában még gyarapította is városa vagyonát. A köztiszteletben álló településvezetőnek azonban még egyszer le kell majd ülnie a vádlottak padjára, mivel az ügyészség fellebbezett. Amikor Pásztort az ítélethirdetés után arról faggatták, haragszik-e bárkire is a meghurcoltatása miatt, azt mondta: senkire. „Hiszen ez is része a demokráciának” – tette hozzá. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.