Az unió hónapok óta az egyik válság-csúcstalálkozót tartja a másik után, miközben a gazdasági válság nyomán számos országban megnőtt a szegénység, a munkanélküliség pedig éppen a fiatalok körében drámai méreteket öltött. Európa utcáin ők most egy olyan gazdasági rendszer ellen tiltakoznak, amelyben jó időkben a hasznot kevesek fölözik le, válságos időkben pedig a veszteségeket a társadalom egészére terhelik. Olyan rendszer ellen, amelyben a névtelenül tevékenykedő New York-i hitelminősítő ügynökségek nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint a demokratikusan megválasztott kormányok és parlamentek.

Apolitikávalésannak intézményeivel szembeni bizalmi válság az európai projektbe vetett hitet is fenyegeti. Sokan bizalmatlanul figyelik a munkánkat, hiszen a valamennyiün ket érintő döntéseket a kormányfők zárt ajtók mögött hozzák meg. Számomra mindez visszatérést jelent az európai politika olyan formájához, amelyről azt gondoltam, hogy már a történelemkönyvekbe tartozik.

A háború utáni Európa azon a józan felismerésen alapul, hogy érdekeinket nem lehet különválasztani szomszédainkéitól; annak közös belátásán, hogy az EU nem zéróösszegű játszma, amelyben valakinek veszítenie kell ahhoz, hogy egy másik nyerhessen. Éppen fordítva áll a dolog: vagy mindannyian veszítünk, vagy mindannyian nyerünk. Mindennek a legfontosabb alapját az uniós eljárások és intézmények – az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a tagállamokat képviselő tanács – teljes körű bevonása teremti meg. Ez a „közösségi módszer” nem csupán technikai fogalom, hanem az az alapelv, amelyet az Európai Unió képvisel!

A közösségi projekt megrendült. A csúcstalálkozók özöne, a kormányfői találkozók fokozódó előtérbe állítása nagymértékben kizárja a közösség egyetlen közvetlenül választott szervét, az Európai Parlamentet a döntéshozatali folyamatokból. Az európai népek képviselőinek szerepe lényegében arra korlátozódik, hogy a Brüsszelben, zárt körben létrejött kormányközi megállapodásokra rábólintsanak. És a nemzeti parlamentek sem járnak sokkal jobban.

A közvélemény a parlamenti legitimáció e hiánya miatt vezetőik politikai döntéseit brüsszeli diktátumként értékeli. Ennek az EU egésze issza meg a levét, hiszen a politikából való kiábrándultság az Európa-ellenes indulatok táptalaja.

Az Európai Parlament elnökeként legfőbb feladatom, hogy fellépjek a demokrácia e felháborító hiánya, a csúcstalálkozók középpontba helyezése és a politikaformálás renacionalizálódásának jelenlegi tendenciája ellen. Arra fogok törekedni, hogy az Európai Parlament, a demokrácia és az Európai Unió jövőjéről szóló politikai vita helyszíneként a figyelem középpontjába kerüljön.

Nem leszek engedékeny elnöke az Európai Parlamentnek. Olyan elnök leszek, aki szükség esetén kiharcolja, hogy a bizottság tiszteletben tartsa a parlament jogait és hatásköreit, aki fellép az európai polgárok érdekeinek védelmében, és aki azokat a határozott európai parlamenti képviselőket képviseli, akik kiállnak szavazóik érdekeiért. Mindent megteszek azért, hogy visszanyerjem az emberek európai integrációba vetett hitét, és újraélesszem az Európa iránti lelkesedést!

És bárkivel vitába szállok, aki azt állítja, hogy a több Európa kevesebb parlamentáris demokráciával érhető el!

A szerző az Európai Parlament elnöke