Hamar fogalommá vált, annyira jól megragadta Anton Pavlovics Csehov a Prisibejev altiszt című novellájában az emberi természetnek ezt a nagyon irritáló változatát. Azt a fajtát, aki mindenkit magára haragít az állandó okvetetlenkedéssel, és nem érti, miért fordul ellene mindenki. Amikor túlkapásai miatt bíróság elé citálják, a tanúnak beidézett községi bíró sorolja is, mi a baj. – Panaszkodik rá az egész község! Lehetetlen megférni vele! Ha körmenet van vagy esküvő, akármilyen esemény, ez mindenütt kiabál, lármázik, folyton rendet akar csinálni.

Anton Pavlovics Csehov – akárha a magyar kormányról írt volna

Az örök emberi magatartás annyiféle árnyalatát festette meg Csehov, hogy a mai magyar kormányt alighanem kifordított Prisibejevnek vélhetné.

Az Orbán-kabinet is ezt az idegesítő módszert választotta az európai „köz(ös)séggel” kialakult vitájában. – Hol van az megírva az uniós törvényben, hogy hány évre lehet és milyen összetétellel médiatanácsot, meg hatóságot kinevezni? Hol van az megírva a törvényben, hogy hány alelnöke lehet a jegybanknak, a monetáris bizottságnak meg hány tagja? Mégis, hol szabályozza az uniós joganyag a bírák nyugdíjkorhatárát, mégis milyen szabály tiltja új hivatalok létrehozását, régiek bezárását?

Ahány ház, annyi szokás, kérem szépen. Milyen alapon szólhatna bele az Alkotmánybíróság az adóügyi kérdésekbe, ha akad még olyan testület Európában, ahol ugyanez a helyzet? Hogy merészel bárki is beleszólni az új alaptörvény tartalmába, ez nemzeti hatáskörbe tartozik, és hol van az megírva az uniós törvényekben, hogy az alkotmánynak milyen formája, szövege legyen? Hogy Európából összeszedtünk rossz példákat innen-onnan, ezeket összegereblyéztük egy kupacba, hát az meg hol van megírva, hogy ilyet nem szabad csinálni?

Hosszú a lista, ami idegesíti az Európai Uniót, mert az intézmények vezetői jól értik, mi munkál a háttérben, de nehezen találják ellenszerét; hogy mi is van az EU-törvényekben leírva, amelyek nem arra készültek, hogy a jogállamiságból visszalépő tagállamokat jobb belátására bírják. Akadnak azért kapaszkodók, de a technikai részleteket kísérő jogászkodás frusztráló, mert közben a demokratikus alapelvek szellemisége sérül.

A minap még az EU-elnökséget ellátó Dánia parlamentjének illetékes bizottsága is vitát rendezett erről, és arra a következtetésre jutott, hogy ma biztosan nem szavaznák meg Magyarország uniós tagságát. Nem is értem, a magyar parlament – pusztán nemzetvédelmi okokból – miért nem szentelt egy órácskát legalább a szállóigévé vált „valami bűzlik Dániában” témának, megidézve Shakespeare Hamletjének fordítói közül legalább Arany Jánost. Ha megtették volna, a költő meg idézhette volna saját sorait, hogy a „Something is rotten in the state of Denmark” magyarul úgy hangzik: „Rohadt az államgépben valami”. Ez viszont nem nyerő cím manapság. Még félreértené valaki. A szellemidézésből ráadásul megint baj lehet.

Szellemidézés nélkül is baj lesz azonban. Az emberi magatartásformák örökérvényűek – tudta ezt Csehov 1885-ben is. A történet azzal zárul, hogy félbeszakítják az irritálóan magyarázkodó Prisibejevet, aki nem érti, „miért olyan izgatott a bíró, miért hangzik fel a terem minden sarkából zúgolódó moraj vagy dühös nevetés”. De ahogy kiteszi a lábát az épületből, és meglátja az egymással tanácskozó embereket, dühösen elkiáltja magát: – Emberek oszolj! Szétoszolni! Hazamenni!