A kiállítás csaknem fölösleges. Ezt a szervezők nem tudták, amikor döntöttek a XII. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításról. A hazai felsőoktatási intézmények mellett a szakképző intézmények, nyelviskolák és a külföldi egyetemek is bemutatják képzési kínálatukat. „A kiállítás különösen fontos az érettségiző diákok számára, hiszen egy időben és egy helyen találkozhatnak valamennyi felsőoktatási intézmény képviselőivel; érdeklődhetnek a felvételi esélyekről és lehetőségekről, a szakokról és a képzési rendszerről, a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről – valamint már itt elkezdhetik gyarapítani kapcsolati tőkéjüket.” (http://www. budapestedu.hu/felsomenu/rend/12_ educatio_kiallitas.html, csak hogy ne érjen a vád, hogy schmittelek) A kormány minapi, a felsőoktatási keretszámokról szóló döntése után a középiskolásoknak ez egy jó buli lesz, pénteken nem kell iskolába menni, a csarnokban sok jó arccal lehet majd találkozni. Nagyjából ennyi az értelme.

No de mi van ezzel a konferenciával? Hogy első? Meg nemzeti? Meg köznevelési? Akkor most tényleg 2012. január 20-án kezdődik a magyar nemzet közneveléséről való egyetemes töprengés? Akkor a nevelésügyi kongresszusokat sztálinista csökevénynek kell minősíteni? Mind a hetet? Akkor 1848-ban a Magyar Tanítók Egyetemes Gyűlése nem létezett? A millenniumi ünnepségsorozat (1896) részeként szervezett Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszus is kuka? A klebelsbergi iskolareform elismerésére szervezett Harmadik Egyetemes Tanügyi Kongresszus (1928) sem része a dicső múltnak? És így tovább 2008-ig, a VII. Nevelésügyi Kongresszusig. Ezt több tucat szervezet készítette elő, több száz résztvevője volt a többnapos rendezvénynek, előkészítő anyagának vaskos kötete a mai nevelés-oktatás enciklopédikus összefoglalója, a Kongresszus ajánlásai ma is időállóak. Idézzük fel a ma élő neveléstörténész-generáció egyik mértékadó alakjának, Kelemen Elemérnek a nevelésügyi kongresszusok történetéről írt rövid összefoglalója következtetését. „Valamennyi kongresszus kiemelkedő eseménye volt korának: előkészített és/vagy lezárt egyegy jelentős neveléstörténeti korszakot. (...) Összekötik őket a növekvő sorszámok is, ami azt igazolja, hogy –kinyilatkoztatásaikban s olykor szándékaikban is – keresték és hirdették a kontinuitást; felvállalva vagy elvetve, de mindenképpen saját céljaikhoz igazítva az előző kongresszusok szellemi hagyatékát.”

Hasonló a helyzet a neveléstudományi konferenciákkal is. A Magyar Tudományos Akadémia keretein belül az elmúlt évben a tizenegyedik országos neveléstudományi konferenciát szervezték meg. A magyar neveléstudomány színe-java vesz részt ezeken a konferenciákon, ahol a magyar oktatáskutatás legfrissebb eredményei jelennek meg.

Mihez képest első tehát ez a konferencia? Az Első Nemzeti Tanévnyitóhoz (2011) képest?

Az Első Nemzeti Kormány Első Nemzeti Oktatási Államtitkára, I. (Nagy) Rózsa Első Nemzeti Köznevelési Konferenciát szervez. Azt a törvényt népszerűsítik, melyről e lap hasábjain a nemzetközileg is értékelt magyar szakértő azt mondta, hogy ilyen szabályozást modern államban nem terjesztenek elő.

A demokratikus és humanista pedagógia mellett elkötelezett pedagógusként abban bízom, hogy ez a konferencia – pestiesen szólva – két esemény lesz.

Az első és az utolsó.

A szerző pedagógus