És van amire már nincs jobb szó, mint hogy embertelenség. Lehet más jelzővel illetni, ha egy kormány a felvételi eljárás megkezdése előtt néhány héttel értesíti az egyetemre készülőket, hogy mostantól minden másként van?

A polgáraiért felelős állam, egyáltalán, olyan hatalom, amelyiket egy fikarcnyit is érdekli, döntéseivel hogyan befolyásolja az országában élők sorsát, ilyet nem tesz. Például azért nem, mert tudja, hogy az oktatás azon nagy rendszerek egyike, amelyikbe ha óvatlanul piszkálnak bele, a hibás döntés évekre-évtizedekre kiható bajokat okozhat.

Hogy ne egy távoli példát hozzunk, vegyük csak a tankötelezettség kérdését. Felmenő rendszerben tizenkét évig tartott, míg az első, tizennyolc éves koráig iskolalátogatásra fogott korosztály végigjutott a közoktatás grádicsain, és épp e tizenkét év alatt derült ki, mennyi mindenen kell változtatni ahhoz, hogy az intézkedés elérje célját, a felnövekvő generációk több esélyt kapjanak. Aztán mire az első tanulságokat le lehetett volna vonni, az Orbán-kormány újraírta a regulát: hogy milyen hatása lesz a leszállított tankötelezettségnek, az érettségit adó képzés szűkítésének és a kora kapitalista hangulatú tanoncképzésnek, azt pár év múlva már láthatjuk a munkanélküliségi statisztikákban.

Afelől sem lehet kétségünk, hogy a felsőoktatás hasonlóan durva buherálása ugyanebbe az irányba löki a szekeret. A mérleg egyik serpenyőjében ott lesz ugyan az olcsóbb egyetemi-főiskolai világ, a másikat lehúzza viszont, hogy a megfizethető képzéstől eleső, esélytelenségre ítélt tömegek az egész társadalom versenyképességét rontják már rövid távon is.

És ez még csak a fölülnézet. Mert persze lehet mindezt szemmagasságból is tanulmányozni. Onnan, mondjuk, hogy aki éveken át jogra vagy közgázra készült, azt gyomron rúgásként éri, ha érettségi előtt fél évvel kell megbarátkoznia a mezőgazdasággal, mert ott többen tanulhatnak tandíj nélkül. Vagy csak onnan, hogy azt, aki kötelezően megvette a felsőoktatási tanácsadót, a guta ütögeti, ha két hét múlva kiderül, egy szó sem igaz belőle.

Esetleg onnan, hogy persze lehet így politizálni: elvenni a magánnyugdíjat, átírni a nyugdíjszabályokat, felforgatni a szociális ellátások körét, adócsökkentésnek hazudni, ami adóemelés, növekedésnek, ami megszorítás, szabadságnak, ami a jogok csorbítása. De nem árt észrevenni, hogy lassan nem lesz láb az országban, amelyre a kormány rá ne taposott volna. És ezek a sajgó ujjak még mindig fájni fognak, amikor az emberek majd szépen elballagnak a szavazóhelyiségekbe.