A kérdés inkább az – érveltek –, hogy meg tudják-e védeni a tagállamok az unió alapértékeit, ha ezek bármely tagországban veszélybe kerülnek. A kérdés válasz nélkül maradt, de aki meghallgatta a gyakran kínos, személyeskedéstől sem mentes vitát, magában felelhetett: nem.

Mindenki játszotta a rá kiosztott szerepet – Orbán úgy tett, mint aki nem is érti a bírálatokat, az Európai Néppárt feszengett és igyekezett semleges maradni, a baloldali, a liberális és a zöldpárti képviselők csokorba gyűjtötték a Fidesz-kormányt Európa-szerte érő kritikákat.

Akár szórakozni is lehetett volna egy-két epizódon: Morvai Krisztina gúnyos mosollyal osztotta ki az egész uniót, Szájer József álnaivan elcsodálkozott, miért is ne lehetne a neje a fő-főbíró, s egyéb szánalmasságok.

Közben nehéz volt szabadulni a gondolattól: az Európai Parlamentben – huszonkét évvel a rendszerváltás, nyolc évvel az EU-csatlakozás után – arról vitáznak, hogy Magyarországon ingatag lábakon áll a demokrácia. A képviselők egy része az uniós alapszerződés hetedik cikkének bevetését sürgette. Erre akkor van szükség, ha „fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti” a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság értékeit.

A szavazati jogok felfüggesztésével is végződhet az eljárás.

Ám ebből nyilván nem lesz semmi. Az Európai Bizottság jogi elemzésekbe bonyolódik, Orbán pedig hazajön, és tovább gondozza a demokráciáját. (A szerk.)