Most már minden szó, minden tett összevethető egy korábbi szóval, tettel, és minél jobban töri a fejét az agytröszt a csattanós válaszokon, annál kínosabb, nevetségesebb az egész; nincs nap, nincs óra, hogy bele ne botoljék az ember valami hangzatos marhaságba, amely egyszerre próbál hamis nosztalgiába és sánta utópiába kapaszkodni, közben pimasz, sértődött, ellenséges és lekezelő; rettenetes érzés figyelni a hívőket, akik egyre nagyobb bornírtságokhoz csatlakoznak, a legelemibb tényeket söprik félre, mint a külföldi élelmiszer-hulladékot; az államfő képes úgy magyarázkodni, hogy észre sem veszi, hogy még mélyebbre süllyed; a köztársasági elnök egy intézmény, a kormánynak nem feladata véleményezni őt, makog a szóvivő; a miniszterelnök a földünket, vízünket elrabolni kész erőknek rója föl a hitelképességünket illető leminősítéseket, miközben az agrárfejlesztések az unió támogatása nélkül egy nadrágszíjparcella termővé tételéhez se volnának elegendők; akár huszonnégy órás leltárok is készülhetnek normális országban képtelen hírekből: a legrangosabb világlapok újságíróit lefizették, nekünk is kéne vennünk cikkeket, ad ötletet a koalíciós párt elnöke; a hatalom háttérmunkásai komolyan gondolják, hogy mint egy valóság- és fájdalomcsökkentő pirulát, beveszi ezt a választó, aki a kocsmájában a feles mellé hamarosan nem kap cigarettát, ahol hozzájuthat majd, vegyen egyszerre két kartont, ajánlják; azután töltse meg a kádját gázolajjal, mert hetente drágul; elcseszett életekhez kell a mákony, metaforikus végtörlesztés, de az nem a bankok ügye; egyébként, ha már itt tartunk, rohadjanak meg azok is, csak az én betétemre vigyázzanak; Csepelen imádkoznak, a cigányfőnök aggódó levelet ír, hogy a romák felemelkedését veszélyezteti az unió; tényleg, éppen emelkednek, mint a láz; szétesett, meghunyászkodott, sunyin morgó társadalom lettünk, okoskodnak a politológusok; de minek pofázzunk, magunknak csináltuk; vétkesek ezek, meg azok, de majd jönnek ezek, meg azok, mert ezt nem lehet bírni; az egyik kuratórium nagy pénzt szavaz a másik főnökének; Zsuzsa miniszter asszony főtanácsadót vesz maga mellé, pont a hatalmon lévő párt gazdasági „jószágigazgatójának” állatorvos testvérét; miközben mindent bontanak és sebtében átalakítanak, a szabadságharcosok földje célponttá vált, de már a spekulánsokat sem lehet kiismerni, mert éppen erősítik a nemzetközi összeesküvés áldozatává lett bóvliország forintját; Strasbourg felelj neki!; hátramenetben is hűek maradunk értékrendünkhöz, csak az értékrend mutatná végre meg magát markánsan, mert a preferált középosztály, jelentem alássan, éppen fogy és rémülten pislog, hogy mit csinál a társa, viszi vagy hozza a pénzt; a gazdagabbak már döntöttek, elég a külföldön vállalt munkáikat és a cégkivonatokat böngészni; a politikai vörös iszap szennyezi a környezetet, a tárca nélküli miniszter útban van mindenhova; csak ezt a napot kell kibírni, bár még nem látni, de azt mondják, már erősítik a gátakat.