Hát jó, beszéljünk nyíltan: mennyit érne önnek, miniszterelnök-helyettes úr, ha azt írnám valamely lapba, hogy mindenki vegyen példát Magyarországról, mert ami ott történik, az tartalmi és fogalmi újragondolása mindannak, amit demokráciának hívunk? Mennyit érne az a mondat, hogy a népakarat kormányra emelt egy pártszövetséget, amely fölött most senki által meg nem választott brüsszeli diplomaták készülnek jogtalanul ítéletet hirdetni? Biztos megér önnek karakterenként egy eurót, ha arról értekeznék, hogy itt hánykolódik Európa tengerén egy hajó, egy bárka vagy hogy egy nemzetközi nyelven kevéssé érthető kifejezést használjak hitelességerősítő helyi íz gyanánt, itt van egy csolnak, amely megpróbálja önnönmaga irányítani a sorsát, mert elege lett abból, hogy Moszkva vagy Brüsszel mondja meg neki, hogy merre meddig. Ki vonná kétségbe, hogy kellett egy új alaptörvény? Persze lehet hivatkozni arra, hogy igen, volt már egy alkotmány, olyan, amilyet értő kezek formáltak láthatatlanná, de az már a datálásában is a rettenetes időkre emlékeztetett, nem csoda tehát, hogy a nép vágyott már egy másik, egy igazán szerethető után, amely aztán emelkedetten szól mindenkihez. Ki állítja, hogy gond volna a választási törvénnyel, hiszen a győztes mindent visz, mint Nagy-Britanniában! Ez ne lenne fair? Igen, valóban, magas a benzinár, és kissé mintha mindenféle ár elszabadult volna, de ez nem elég nagy ár azért, hogy Magyarország újraindítja önmagát, mint ahogy a lefagyott számítógépet is szokták, lesz itt alacsonyabb benzinár is, addig meg tisztul a levegő, amit a földdel és a vízzel együtt el akarnak venni ettől a kis országtól a kizsákmányolóik, akik azt akarják, hogy tovább szipolyozzák ezt a szerencsétlen népet, amely megbűnhődte már a múltat s jövendőt. Mennyit érne egy ilyen cikk, miniszterelnök-helyettes úr?

Az a baj, Semjén úr, hogy nem tudom kiverni ebből a balga fejemből, hogy önök ott fenn, a szalonkalövők emelkedett magaslatában valóban így gondolkodnak. Talán valóban azt hiszik, hogy ez a megoldás: egy-két cikk itt-ott, odaszólunk egy-egy baráti újságírónak, írj erről, írj arról, és attól minden olyanná válik, mint amit láttatni akarnak. Talán valóban azt hiszik, hogy ilyen az egész világ, mint a maguké: csak úgy pendül a forint, az euró, és a had már ugrik is írni. Jóféle dzsentritempó ez, csak az a baj, hogy ahhoz szolgák is kellenek, és én a magam részéről rohadtul utálnék szolgává válni. A végén még olyan emberek diktálnának nekem, mint ön például, és az nagyon nem lenne jó, az én istenem sose bocsátaná meg nekem.

A maga dolgát meg rendezze azzal, akivel tudja.