Mint ahogy a trezor kérlelhetetlen őreként sem gyűjtött népes rajongótábort. Már Demszky idejében sem. S ez az új érában sem változott. Úgy meghúzta a nadrágszíjat, hogy a fideszes városatyák levegőt is alig kaptak. A várva várt Kánaán helyett üres marokkal kullogtak vissza a kerületükbe. (Később persze szereztek maguknak más úton, de ettől még nem feledték az árnyékember kérlelhetetlenségét.) A rendteremtőként érkező Tarlós éppen ezt várta tőle. Kezdetben. Később már szívesebben osztogatott volna. De Atkári nem értett a politikusi szóból. Korábban se.

Csak a számokra figyelt, az emberekre nemigen. Se fent, se alant. Az idei költségvetési ceruza se fogott vékonyabban. A BKV vergődése se hatotta meg. Józan alkut akart a kormánnyal. Csakhogy az urak másban állapodtak meg. A fővárosnak jóval nagyobb áldozatot kell hoznia – a frissiben megszerzett teljes 16 milliárdos hitelkeretet, a fővárosi tartalékokat –, mint azt ő megadni szándékozott. A végsőkig ellenállt, hogy a fővárost – szocialista hasonlattal élve – pőrére vetkőztetve állítsák ki, hogy egyedül fogja fel a cunamit.