Érdekes hétvégénk volt. Mert azért ritka, hogy Mahmud Ahmadinezsad iráni elnök és Ács Sándorné, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja ugyanazt mondja. Az előbbi szerint a Nyugat azért zaklatja országát és népét, mert Irán függetlensége aggasztja. Az Élőlánc szombati tüntetői pedig azért átkozták ki az IMF-et, az uniót, általában a Nyugatot, mert totális pénzügyi és politikai támadást indítottak az ország függetlensége, szuverenitása ellen. Egy lépéssel azonban az Élőláncot is előzte Vona Gábor, illetve pártja, a Jobbik ugyancsak szombati – gárdákkal, polgárőr-egyesülettel megtisztelt – rendezvényén nemcsak világgá kiáltotta az elnök, hogy ki kell lépni az unióból, hanem elvbarátai még el is égették az uniós zászlót.

Átrendeződőben a világ, amelynek egyik legfontosabb kérdése, mi lesz Európával. Hol lesz a helye? Ezen belül már a mi kérdésünk, hogy lesz-e helye egyáltalában ebben az Európában Magyarországnak. Mert a kormány lassan végzetesen szembekerül a Nyugat közösségével. Eljött az a pillanat, amikor el kell dönteni: az unió szellemi, politikai, gazdasági értékközösségéhez tartozik-e az ország, vagy végzetes közelségben az iráni határhoz, a szuverén magyar ugaron látja a jövőjét. Ezt a hovatartozást az öntudatában „megsértett” Fidesz-kormány kérdőjelezi meg, amikor az uniót zsarolja, amikor egy gazdasági-pénzügyi játszma tárgyalási eszközévé fokozza le. Egyben életre kelti vele az utca zászlóégető, a Fideszt puhának tartó szélsőjobboldalát, amely kényelmetlenül érzi magát a parlamenti padsorokban, s alig várja, hogy visszatérjen éltető terepére, a flaszterra. Megint a zsarolás: a szélsőjobb e kivonulásával fenyegetni lehet Európát, ha mi bukunk, ők jönnek, döntsetek.

A demokratikus ellenzék ellenben nem örömében, hanem kényszerűségből vonul. A kétharmados többség lavina-törvényhozása, a parlamentarizmus intézményrendszerének felszámolása, bedugaszolása kényszeríti, hogy tiltakozásának nyilvánosságot teremtsen. Mellette a parlamenten kívüli ellenzék is lassan oda sűrűsödik, hogy már nemcsak valami ellen, hanem valamiért kezd összeállni – akár a demokratikus parlamenti ellenzékkel is. A Fidesz a háttérből figyel. Nem akar tudni a szellemi holdudvar által a jövő hét végére szervezendő, a kormányt támogató szabadságharcos Békemenetről, hivatalos „erődemonstrációt” csak március 15-re hirdet. Valójában a népesség 16 százalékára olvadt támogatásával mind nagyobb riadalommal gondolkodhat azon, hogyan érik be másfél éves politikájának csődje.

A Jobbik szerint az utcát vissza kell venni azoktól, akik az utóbbi időben demonstrálnak ott. „Legközelebb ott leszünk mi is” – mondja Vona Gábor. A két tábor találkozásának lehetősége több,mint nyugtalanító. De még nyugtalanítóbb, ha Orbán Viktor úgy véli, majd bárki is azt gondolja még, hogy ő lehet a rendcsináló. Lassan ugyanis kicsúszik kezei közül az ország irányítása. Még csak azt nem tudjuk, ki lesz, aki megmutatja, melyik út vezet vissza az iráni határtól a magyar parlamentbe.