Úgy tűnik, a helyzet ennél bonyolultabb. Grün csúnyán visszaüzent. Sőt ez már-már nem is üzenet volt, hiszen karácsony óta egy egész stelázsi borult az országra a magyaros törvénykezés megannyi csecsebecséjével. Ami a diplomáciában a kulisszák mögött szokott történni, az most a szemünk láttára zajlik, nyilván nem véletlenül – ha pedig ezt elfogadjuk, fogyni kezd a humorérzék. Az, hogy a jegybanktörvény 15 kifogása közül 13 és felet akceptált a beterjesztő, nem hatotta meg sem az IMF-et, sem az unió vezetését, és ha a példát kiterjesztjük az egyre több felpanaszolt tételre, akár tévedhet is Orbán, ha szemezgetni akar közöttük.

Ráadásul ma már a gazdaságpolitikai fordulaton jóval túlmutat a lista. Nehéz megjósolni, hogy a meghátrálás mekkora mértéke fogadható el itt és ott, de biztos, hogy nem a szavak, hanem a tettek alkuján múlik a kompromisszum, s ha a következmények bemérése hibás, mindenki vesztes lesz. A vezető kormánypárt nem vette, vagy nem akarta észrevenni, hogy másfél év alatt tulajdonképpen a legkülönbözőbb hadüzenetekkel építi föl politikáját, amelyek összeadódva okoznak most zárlatot, és nem áll rendelkezésére elegendő saját biztosíték, sem szünetmentes áramforrás a „leállást” kivédendő – a miniszterelnök csak fokozatosan ébredt rá erre a veszélyre, de így sem fogja mindenestül elengedni azt a Magyarországot, amelyet elképzelt magának.

Mondhatják neki ezerszer, hogy a nemzetközi kívánalmak nem ütköznek az ország szuverenitásával, ha egyszer a csomag együttese beomlasztja a nagy elszánással, mindent letarolva vágott külön utakat, mintegy „kitakarva” a szabadságharcot. Mekkora a manőverezési lehetőség, illetve van-e egyáltalán, hagynak-e arcmentő egérutat Orbán számára Washingtonban és Brüsszelben? Az időt húzva taktikázik vagy hátországot épít a miniszterelnök? Az unió saját bajai okán fél-e attól, hogy a párviadal eredménye, pontosabban kudarca precedensül szolgál? Mert azzal tévedés kalkulálni, hogy az IMF futni fog a pénze után, hiszen ez neki nem tétel.

A Jobbik határorozottan a gázpedálra lépett, hogy ráerősítsen az Európa-ellenes hangulatra, amellyel ugyan a Fidesz sokszor cicázott, de zászlajára soha nem tűzte. Az aggodalmak sokféle fajtája messze nem húz egy irányba, s nem pusztán azért, mert mindenki mást félt, hanem azért is, mert sokak számára a kilátástalanság akkora, hogy nincs már mit féltenie. Mindenre vevő, ami a szorongását enyhíti.

Közben a világ terepasztalán politikai kísérletbe lavírozta magát Magyarország. Bármi megtörténhet. És ez nem jó opció.