Ha eltűrik
A gondosan centrista lap irányítói ritkán tisztelik meg ennyire Magyarországot, a mi dolgaink általában kívül esnek e roppant befolyásos újság látókörén. Ha most megtették, akkor ahhoz – az én logikám szerint – erős sugalmazást kellett kapniuk „valahonnan fentről”. Ezt a gondolatot nem tudom egyébbel alátámasztani, mint a szerkesztőségi cikk példátlanul fenyegető utolsó mondatával, mely arra szólította fel az Európai Uniót, hogy ne tűrje az orbáni törvénykezést az igazságszolgáltatás, az egyházak és a média dolgában. Mert ha eltűri, önnön lényegén ejt sebet.
A cikk megjelenése után két nappal az Európai Bizottság több mint rövid (hatnapos) határidővel ígért döntést arról, hogy több fronton is eljárást kezdeményez a magyar kormánnyal szemben: jogit és pénzügyit, ha kell. Amerika e tekintetben teljes súlyával az unió mögé állt.
Tudom, hogy az Orbán-hívek táborában szokás kettős mércéről beszélni. Arról, hogy lám, Amerikának egy szava sincs önkényuralmi rendszerekről, ha a stratégiai érdekei úgy kívánják, és milyen finnyássá tud válni mégis, ha nemszeretem viszonyba kerül náluk nagyságrendekkel demokratikusabb országokkal, mint amilyen például a mienk. Kettős mérce valóban volt és van. De a NATO-ban, ahol szövetségesek vagyunk Amerikával, „inkább” csak volt. Ahhoz a Szovjetunió kellett, a kétpólusú világ. Az Egyesült Államok, mert a stratégiai érdekei ezt kívánták, több esetben sunyi jóindulattal szemlélte, hogy görög és török tábornokok többszörösen lerombolják a demokráciát.
De nemrég is, a maga német–orosz háborúságát Amerika-barátsággal kompenzáló lengyel Kaczynskiakat Washington jóval szelídebben kezelte, mint Orbán-Magyarországot. Pedig éppúgy felrúgták az euroatlantinak mondott értékközösséget, mint a magyar kormány, de Lengyelország, szomszédsági okok folytán, stratégiai kincs Amerikának.
Magyarországnak a jugoszláv polgárháború befejezése és a román–bolgár NATO-csatlakozás óta e tekintetben nincs értéke. Viszont Orbán Amerika szemében fertőző góccá változtatta Magyarországot. Washingtonban ma úgy gondolkodnak, hogy a magyar példa a szövetségi rendszer perifériáján ragadós is lehet: az önkényuralmi hatalomgyakorlás jelentős vonzerőt fejthet ki a tőlünk keletre és délre fekvő vagy a rendszer küszöbén álló vagy befelé tartó országokra. Ezt mindenképpen meg akarják előzni.
