A Fideszt az ember hajlamos olyan pragmatikus szövetségnek látni, amelytől az elvi politizálás igencsak távol áll. Az elvi politizálás következetességet, egyfajta értékrend érvényesülését, a szavak és a tettek egységét jelenti. Ezzel azonban a Fidesz kevéssé jellemezhető, hacsak nem tekintjük egy tőről fakadónak a konzervatív címkét az államosítással, a magántulajdon és a polgári szerződés szentségének semmibevételével, ami kétségkívül újfajta értelmezés lenne.

Egyáltalán, szinte nincs olyan téma, amelyben ma ne csinálnának mást, mint amit abban a bizonyos nyolc évben mondtak. Itt van például a felsőoktatás: az előző kormányok tandíjelképzeléseit azzal támadták, hogy a fizetés elviselhetetlen terheket rakna a fiatalok vállára, kizárná a szegényebbeket a felsőoktatásból. Ezekkel az érvekkel kezdeményeztek népszavazást, s a nép el is törölte a tandíjat.

És most itt a fideszes tandíj, amit a hallgatók jelentős része fog fizetni, magasabb összeggel, mint amekkora a szocialista–liberális tandíj lett volna. Ez így nyilvánvaló következetlenség, azaz elvtelenség, függetlenül attól, hogy a tandíjnak ez az új formája előnyös-e vagy nem. Hasonló a helyzet a keretszámokkal. Amikor az előző kormányok csökkentették óvatosan az államilag finanszírozott hallgatók számát, a Fidesz minden elképzelhető eszközzel tiltakozott. Most ők csökkentik a keretszámokat, ráadásul nem kicsit, hanem nagyon. Ez is elvtelenség, mert nem ezt ígérték.

Ugyanakkor ha kicsit közelebbről vizsgáljuk, akkor kivehető ebben a következetlenségben és sok-sok félrevezetésben valami állandó elem, ami mégiscsak egy stabil értékrend létére utal. Az egykulcsos adó, a végtörlesztés, az új felsőoktatási törvény, az éhbérért végeztetett közmunka mind illeszkedik valamiféle társadalomképbe, amit nagyon is következetesen próbál megvalósítani a kormány: vannak, akik a (virtuálisan megkonstruált) nemzeti középosztályhoz tartoznak, ők az élcsapat, ők az új rendszer támaszai és kedvezményezettjei. Az adórendszer őket támogatja, a devizahitelüktől ők szabadulhatnak meg, jogászok és közgazdászok ők lehetnek, mert ki tudják fizetni a tandíjat, egészségügyi különbiztosítást ők köthetnek.

Nyilatkozataikból az derül ki, hogy ezt a politikát azért nem tartják igazságtalannak, mert alulról nyitott középosztályt képzelnek el, amelyhez mindenki megkapná a lehetőséget a csatlakozáshoz. Ehhez képest az elmúlt másfél évben szögesdrótot húztak a (felső) középosztály és a szegényebb társadalmi csoportok közé. A gazdasági stagnálás, a növekvő infláció, az áfaemelés, a forint romlása növeli a leszakadást. Egyre szélesedő középosztály helyett olyan társadalmat hoztak lére, amely szűk elitből és a tőle beláthatatlan távolságra lévő, a túlélésért küzdő többségből áll.

És közülük, aki nem tudott élni a kormánytól kapott számolatlan lehetőséggel, az annyit is ér. Ez is elvi politizálás.