Mikor dőlt el végképp, ki tudja, de eldőlt. Lehet, hogy éppen most vagy tegnap, esetleg egy hete, két hónapja. A regnáló hatalom menthetetlenül megbukott, mert a hajója olyan lékeket kapott, amelyeket lehetetlen betömni.

Ettől még eltelhet akár hosszú idő is, míg elnyeli a tenger, de a sorsa megpecsételődött. Menthetetlen, mert védhetetlen. Jelképes vagy azzá tett figurái közröhej vagy szörnyülködés tárgyát képezik országhatáron belül és kívül. A vakhiten kívül alig maradt más, ami manapság valakit arra sarkallna, hogy nyilvános helyen védje köztársasági elnöke cselekedeteit, jót szólna a gazdasági miniszterről, komolyan vehető embernek mondaná a kormányfő szóvivőjét.

A Fidesz törzsszavazói, a tőről metszett konzervatívok is lehajtott fejjel kénytelenek hallgatni, amikor a „kormányukat” szidják, politikájuk képviselőin röhögnek úton-útfélen. Volt már ilyen, nem is olyan rég a másik oldalon. Amikor elfogyott a levegő a kormány körül, amikor jó szándékú, tisztán gondolkodó baloldali emberek érezték, miközben a kormány tettei mellett érveltek, hogy egyszer csak elakad a szavuk, mert rájöttek, hogy ha ez, az és amaz védhető, akár támogatható is, az egész összességében már vállalhatatlan. A buszon, az utcán, a kocsmában egyszerűen égő.

Ahogy a helyzet is hasonló, úgy a kérdés is az: a hatalommentésen túl van-e bármi értelme maradnia ennek a kormánynak? A Fidesz és a jobboldal most felmondhatja, mit tanult a Gyurcsány-leckéből.

A menthetetlen menteni igyekvése csak nagy bukással végződhet. Ha előbb nem, majd később.

Orbánnal már nincs esélye a jobboldalnak. Nélküle viszont még nincs jobboldal.