Lehetetlenül más

Mi délelőtt és ti délután, közösen egy országnak adtuk vissza a hitet: lehet még demokrácia Magyarországon, és lehet más a politika! – e konklúzió jelent meg december 24-én az LMP Facebook-oldalán. A politikai elit mindennapi kommunikációs bravúrjaitól csupán annyiban különbözött a közlés, hogy pillanatra úgy tetszett: van benne igazság.

A párt képviselői előző nap polgárilag engedetlenkedtek, s üdítő módszerekkel szálltak szembe az ország újjászervezésének csúfolt szabadságtiprással. Sőt Schiffer András frakcióvezető rendőröket hívott karácsonykor a köztévé vidámparkká alakítása ellen tiltakozó éhségsztrájkolókat vegzáló ismeretlen tettesekre. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a szervezet tüntetésén szakszervezeti vezető jelentette be az ellenzéki kerekasztal megalakulását, akkor hirtelen az antiorbánista mozgalom vezető erejének sziluettje rajzolódik ki.

Ehhez képest Schiffer tegnap azt nyilatkozta: az LMP nem hajlandó semmilyen választási szövetségre, mert nem akarja rehabilitálni az MSZP-t. Ugyanakkor a 2014-es választások után az ördöggel is szövetkezne, hogy meglegyen a kétharmad az alkotmányosság visszaállítása érdekében. Ha komolyan vesszük e közlést, szomorú következtetést kell levonnunk: az LMP vagy nem mondott igazat december végén, vagy csupán pragmatikus politikai érdekei vezérlik.

A szervezet ugyanis akkor azt kiáltotta világgá: lehet még demokrácia Magyarországon. Bár csupán a körülmények furcsa alakulásának köszönhetően vergődtem át logikából a vonatkozó vizsgán, e mondatot másként aligha tudom értelmezni, mint úgy: jelenleg nincs demokrácia Magyarországon.

A politikai racionalitást figyelembe véve és törzsszavazói bázisára tekintve érthető, hogy az LMP annyira vágyik egy Szekeres Imre és Lamperth Mónika fémjelezte MSZP-vel kötött választási koalícióra, mint a közgazdaságtan Selmeczi Gabriella makrogazdasági tankönyvére. Ám az ökopárt maga emelte a tétet, s ha igazat mondott, akkor elemi kötelessége minden demokratikus eszközzel harcolni azért, hogy a Fidesz távozzon a hatalomból.

Ha a váltás egyetlen lehetséges módja a demokratikus pártok összefogása, akkor az MSZP-vel is közösködnie kell. Még akkor is, ha ehhez nem sok kedve van. (Meglehet, ez kölcsönös is.) Ha nem teszi, hazudott december 23-án, s nincs veszélyben a demokrácia ebben az országban. Akkor bocsánatot kell kérnie az év végi vircsaftért. Elképzelhető az is, hogy az LMP az egyetlen lehetséges alternatíva szerepében akar pózolni, ám ez esetben a „lehet” és a „más” szót talán el is távolíthatja a nevéből.

A Lehet Más a Politikának először önmagával kell megküzdenie. Lehetőleg gyorsan, még mielőtt elfogy az a bizalmi tőke, amely december végén volt talán a legnagyobb.

Még mielőtt annyira más lesz, hogy ugyanolyan marad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.