Ahhoz képest, hogy fideszes belső körök hírek szerint enerváltnak találták a napokban Orbán Viktort, MTI-nek adott hét végi interjújában megint felbukkant a harci díszbe öltözött kormányfő, aki a politikáját ért külföldi bírálatokról megjegyezte: „öreg katona vagyok, nem először szagolok lőporfüstöt”.

Lőporfüstöt persze azért szimatol, mert szereti, mert a csatamezőn érzi elemében magát, s lő, még ha ellenségnek nyoma sincs. Ám ha volna is, háborút akkor sem az unió és az IMF, legkevésbé a nemzetközi sajtó indított ellene, még kevésbé Magyarország ellen, hanem ő maga kezdett igen kevés tölténnyel lövöldözni az unióra és az IMF-re.

Ha valódi ellenség nincs, legalább egy virtuális kell, hogy a társadalom e fenyegetettségben egybeforrhasson, s sziklaként álljon az IMF- és az EU-tárgyalásokon a kormány mögött, amelynek Orbán szerint egyetlen szempontja van: Magyarország érdeke. Senki nem feltételezett ugyan mást, ám azt azért illene felismerni, Magyarország elsődleges nemzeti érdeke, hogy az unió tagjaként tagolódjon be a globális világgazdasági és pénzügyi rendszerbe, mert momentán az európai közösség érdekei azonosak a magyar nemzeti érdekekkel. A kabinet feje azt mondja: ha úgy látják, megfontolandóak a nemzetközi szervezetek érvei, készek azokat magukévá tenni, mert számukra nem presztízskérdés a korábbi álláspontjuk fenntartása vagy megváltoztatása. Ám ha nem presztízskérdés, amit Orbán az ország érdekének mond, akkor mennyiben az ország érdeke az valójában?

S lehetnek kétségeink, tisztában van-e a nemzet valódi presztízsérdekeivel a kormányfő, ha szatócsboltnak tekinti a globális világgazdaságot, ahol hazátlan spekulánsok lapulnak minden homályos sarokban, hogy eltekintve a magyar gazdaság valós helyzetétől, támadják a forintot. Ha a nemzetközi pénzügyi rendszerből csak annyit hajlandó meglátni: természetes, hogy az IMF olyan gazdaságpolitikát akar látni Magyarországon, amely garancia arra, hogy visszakapja a pénzét. Kész. Más nem is érdekli.

Ezek után érthető, miért menekül a kormányfő jogászállami útvesztőkbe, amikor azt mondja: a magyar gazdasággal kapcsolatos jogszabályok esetében eddig csak politikai véleményeket hallott, egyetlen olyan érvvel sem találkozott, amely miatt a parlamentnek meg kellene változtatnia egy már elfogadott törvényt. Mi másra várt? Pontokba szedve kapja meg, melyik törvény mond ellent tételesen az uniós jognak? Nem szokás, de megkaphatja, ha nem figyel az uniós-amerikai diplomáciai „etikettre”. Arra, hogy először, másodszor és harmadszor is „csak” politikai figyelmeztetéseket fog hallani. Jelzéseket arra, hogy általában a magyar kormány politikai gondolkodásával van gond. Azzal, hogy az országot mind messzebb taszítja az európai közösség politikai normáitól. Milyen szuverenitásféltő kiabálás támadt volna itt, ha a paragrafusokkal kezdik?

Ami a lőporszagot illeti: a kormányfő elfeledkezhetne végre a szimatáról, hogy az orra helyett a józan eszére hallgathasson.