Soha nem tudtam elfojtani a mosolygásomat, amikor Orbánt, Kövért, Matolcsyt és a többieket hallgattam, olvastam, mert nincsen új a nap alatt. A szóban forgó urak „csak” a tanítómesterüket mulasztották el megnevezni vagy azért, mert nem ismerik a történelmet, vagy azért, mert ez a megnevezés igazán ronda, a Fideszhez méltatlan dolog lett volna. Kommunistázás, csak épp ellenkező előjellel.

Történt ugyanis, hogy 1982. május 6-án Magyarországot az Egyesült Államok kormányának vonakodó és félszeg igenje után fölvették a Nemzetközi Valutaalapba, az IMF-be. A kérdéses időben 10 milliárd dollár adósságunk volt, amelynek a megújítása a lengyel és a román fizetésképtelenség után általános bankhisztériát váltott ki. A bankok, amelyek addig elég készségesen hiteleztek Magyarországnak, tömegesen építették le forintpozícióikat, miáltal – bár jobb helyzetben voltunk, mint a lengyelek és a románok – képtelenek voltunk adósságleveleinket megújítani. Menedéket csak az IMF kínált – illő feltételekkel. Pontosabban: az egyetlen feltétel az volt, hogy Magyarország pénzpolitikája átlátható legyen, és az IMF ellenőrei, amikor csak akarnak, betekinthessenek a budapesti főkönyvekbe.

A tét körülbelül 500 millió dollár volt, még folyó áron is töredéke annak, amire ma tartunk igényt. De a politikusi bátorság szintje jottányit sem csökkent azóta. Úgy egy héttel azután, hogy végre-végre fölvettek bennünket az IMF-be, és „hozzányúlhattunk” ennek az ENSZ-szervezetnek a részvényesek által összeadott pénzéhez, Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának a gazdaságért felelős titkára valósággal pimasz cikket közölt a Népszabadságban. Írásának lényege az volt, hogy Magyarország szuverén ország, annak a gazdaságpolitikájába, IMF-tagság ide vagy oda, nincs „belepofázás”. Jó, jó, minden értő ember tudta, hogy Havasi valójában a rosszkedvű szovjeteket nyugtatgatja, de a déja vu folyamatosan kísért. 30 éve minden magyar politikus „valahová” beszél, illetve valamilyen irányba sunyít.

A történet kicsit se vicces vége az, hogy a magyar szuverenitás védelmére fölesküdött akkori és mostani vezetés szinte hajszálra ugyanabban az időben rakta az újabb és még újabb adó- és árterheket a lakosságra, amikor erre szüksége volt, de egyik sem említette egy szóval se, hogy erre költségvetési okok miatt van szükség. És még azt se, hogy IMF nélkül pár hónap múltán már lélegezni se tudunk. Érdekes.

Az IMF döntés-előkészítő testületének, az Átmeneti Bizottságnak és a Világbank Fejlesztési Bizottságának 1982. május 13-i együttes ülése Helsinkiben, immár magyar küldöttséggel