Szijjártó nevet

Szijjártó Péter jót nevetgélt pénteken. Miért is ne tette volna, a forradalmi kormány története legsikeresebb hetén van túl: a forint historikus rekordokat döntött, nem akad komolyan vehető hitelminősítő a világban, amely ne a bóvli kategóriába sorolná Magyarországot, s a remek alaptörvény is hatályba lépett.

Meglehet azonban, hogy a politikus nem is e diadalsorozatnak örült. A miniszterelnök szóvivője ugyanis úgy röhögcsélt a kamerák kereszttüzében, mintha akkor értesült volna arról, hogy hiába tárgyal Simor András a kormányfői randevún, Orbán Viktor fogadott egy szögletzászlóban Simicska Lajossal, hogy a 350 forintos álomhatár fölé tudja küldeni az euróárfolyamot.

Ám e forgatókönyv is a fantasy műfajába sorolható, így kénytelenek vagyunk mégis elhinni: Szijjártó azon kacagott, amit éppen spirituális vezetőjétől hallott. A Hvg.hu újságírója ugyanis a jegybankelnök és a miniszterelnök találkozója után arról érdeklődött Orbántól, felelősnek tartja-e magát a forint gyengülése miatt. Válaszként a miniszterelnök közölte: a jegybankelnök felelőssége nem merült fel. Az újságíró nem tágított, tovább kérdezett a felelősségről: „Nem a jegybankelnök úr, hanem ön, miniszterelnök úr”. Mire a Fidesz elnöke lényegében megismételte az előbbi választ.

E cinikus farolás nyerte el Szijjártó tetszését annyira, hogy harsány mosolyra fakadt. Nyilván akkor is így mulatott volna a fiatal politikus, ha Gyurcsány Ferenc a szánalmas feleletek gazdája, s kizárt, hogy nyomban sajtótájékoztatót tartott volna a zembereket lenéző, luxusbaloldali kényúrról. Abban a nevetésben manifesztálódott mindaz, ami az Orbán-kormány: a gőg, a cinizmus, a felsőbbrendűségi tudat, az úri pimaszság, az alázat hiánya, a realitásoktól független önimádó derű.

Alkalmilag boldoggá tett, hogy Szijjártó Péter nevet. Részint mert végre őszinte volt, részint mert üdítő, hogy tud fesztelenül kacagni, pedig a rendszerváltás óta kevés politikust kergettek annyi karakter-öngyilkossági kísérletbe, mint őt. E próbák többsége sikeres volt, így Szijjártó már csak kísérteni jár a politikusi pályára. Rendkívül fiatal kora ellenére neve máris a hazugság és az arcátlanság szinonimája, ami eddig szinte csak Gyurcsánnyal fordult elő. S amint Orbán lelép a színről, Szijjártó pályafutásának érdemi része véget ér. Ahol most megrettennek, ha a neve megjelenik a telefon kijelzőjén, ott kéjes vigyorral döfnek majd a piros gombra. Mulattató klipet vágnak majd össze egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozataiból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.