Stumpf András gyomra

Stumpf András, a Heti Válasz újságírója a lap online felületén élesen támadja a Népszabadságot, gyomorforgatónak minősítve azt, amilyen tisztelettel lapunk az előző napon megemlékezett Sólyom László volt köztársasági elnök hetvenedik születésnapjáról.

Ennek kapcsán azt írja, hogy –idézzük – „csakhogy emlékszem még a szocik hozzáállására akkor, amikor megválasztották Sólyomot hat és fél éve, amikor Gyurcsány őszödjének nyilvánossá válásakor morális válságot emlegetett... Sok minden volt ő, csak tiszteletre méltó, csodás köztársasági elnök nem. Dicsérhetik őt persze a népszabis kollégák is, csak oda kellene írni azt is, bocs, amiért annak idején nem tettük helyre a szociainkat, hogy ácsi, nem fideszbérenc az elnök, csak józan egyrészt, másrészt van még némi erkölcsi érzéke, de már bánjuk”. Stumpf András szerint a Népszabadság megpróbálja kisajátítani Sólyomot. „Hát, nem adom. Sólyom László ugyanis az én hősöm. Meg a Heti Válaszé.”

Nos: a Népszabadságnak esze ágában sincs kisajátítani Sólyom Lászlót, mindössze megemlékezett a születésnapjáról, ami aznap valamiért nem jutott eszébe sem Stumpf Andrásnak, sem a Heti Válasznak, de hagyjuk is ezt, a legjobb családban is előfordul ilyesmi. Az viszont már figyelemre méltó, ahogy az újságíró a Népszabadságot elhelyezi a saját maga által fölállított koordinátarendszerben („nem tettük helyre a szocijainkat”), ami valamiféle párttitkári szemléletet, ha úgy tetszik, egyfajta gondolati szűkösséget feltételez, ugyanakkor bizonyára nem arra a cikkünkre utal (2007. július 17., Tóth Ákos: Különbség), amely szerint „Nyakó István azt állítja, hogy Sólyom László a Fidesz elnökének alteregója az államfői poszton. Ez a megállapítás súlyos és méltatlanul elhamarkodott. Sólyom Lászlót lehet szeretni vagy nem szeretni, lehet egyetérteni vagy vitába szállni vele, de egyet nem lehet: elvitatni tőle azt, hogy eddig öntörvényűségének minden mozzanatát áthatotta az alkotmányos alapjogok tisztelete”.

Persze mindegy is, mire emlékszik a Heti Válasz újságírója: tény, hogy a Népszabadság annak idején vezércikkben érvelt Sólyom László elnökké választása mellett (2005. feb ruár 24., Nagy N. Péter: A tökéletes utazó indulhat), miként az is, hogy az államfő elnöki ciklusa alatt folyamatosan megtisztelte a lap olvasóit azzal, hogy interjúban fejtse ki véleményét. Egyebek mellett a legsorsfordítóbb időkben (2006. november 25., Nagy N. Péter–Tóth Ákos: Ami nem maradhat válasz nélkül). Továbbá: valóban, a Népszabadság számos cikke bírálta az elnököt jelölési gyakorlata és annak kapcsán, hogy megtagadta Horn Gyula kitüntetését, valamint a Fekete Jánossal elmaradt kézfogása miatt –ez utóbbi miatt épp a Népszabadságban kért bocsánatot –, de ezek az írások mindig a Sólyom Lászlónak nem csak a posztja miatt kijáró tisztelettel íródtak. Ugyanakkor mindig teret adtunk azoknak a véleményeknek – gyakorta saját újságíróinknak –, amelyek ezekben a kérdésekben is egyetértettek vele. Mindez könnyedén ellenőrizhető a világhálón. Stumpf András és a Heti Válasz nem tette meg. Jogukban áll hazudni. Akár tudatlanságból, akár szándékosan.

A magunk részéről fenntartjuk azt, amit Sólyom László távozásakor írtunk (2010. június 26., Tóth Ákos: Sólyom): „Ami pedig kívülről látszik, egy nagyra hivatott ember eltökéltsége az új hatalmasok szemében mára már avíttnak tartott értékrend védelmében, amelynek azonban sziklaszilárd sarokpontjai vannak. Azt, hogy ez az értékrend mennyire nem avítt, az attól való rettegés igazolja a leginkább.”

A Heti Válasz és Stumpf András nem adja Sólyom Lászlót – tartsa hát meg azt, amit megértett belőle.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.