Kéretlen amnesztia

A kormány kezdeményezésére közkegyelmet adna az Országgyűlés mindazoknak a demonstrálóknak, akik december 23-án megakadályozták, hogy a képviselők autóval behajthassanak a Parlament épülete elé.

A magukat leláncoló ellenzéki politikusok lemondtak a mentelmi jogukról, vállalják, vállalni szeretnék a felelősséget. Ám ha kegyelmet kapnak, akkor nincs ügy, nincs felelősségre vonás –de felmentés sem. A bíróság így azt sem állapíthatná meg, hogy nem sértették meg senki személyes szabadságát, csupán véleménynyilvánítási jogukat gyakorolták.

Az ellenzéki politikusoknak az akcióval nagy érdeklődést sikerült kiváltaniuk, ráadásul nem csak itthon: világlapok számára volt igazi karácsonyi csemege, hogy magyar képviselőket visznek el a rendőrök, köztük egy volt miniszterelnököt. Politikusokat, akik elálltak egy gépkocsibehajtót.

Az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy a rendőrségi beavatkozás óriási öngól. A kegyelem terve tehát leginkább a kármentést célozza: a képviselők előállítását már nem tudják meg nem történtté tenni, de legalább a kétséges kimenetelű eljárást leállítanák. A hatalom ugyanis semmiképpen nem jöhet ki jól ebből a dologból.

Ha a politikusokat – és civil segítőiket – elmarasztalják, még esetleg mártírt csinálnak belőlük. Ha felmentik őket, az pedig blamázs. Az azt jelentené, hogy alaptalanul küldtek rendőrt a demonstrálókra. Józan ésszel mérlegelve persze majdnem mindegy, mi lenne az eredmény. Az akció ott érte el a hatását, 23-án.

A többi csak maszatolás. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.