Mégpedig ott, ahol az orbáni hatalom a legérzékenyebb: minden erőszakos igyekezete ellenére sem sikerül szakrálissá tennie saját hatalmát.

Schmitt Pál köztársasági elnök (b) és felesége, Schmittné Makray Katalin (j), Orbán Viktor miniszterelnök (b2) és felesége, Lévai Anikó a Magyar Állami Operaházban, ahol gálaestet rendeznek az Alaptörvény hatályba lépése alkalmából, amelyen a magyar zenetörténet klasszikusai csendülnek fel. MTI Fotó: Kollányi Péter

Kerényi Imre nagy ívű népszerűsítő történelmi allegóriája a remélt elragadtatás helyett hol gúnyt, hol – még a rokonszenvezőkből is – zavart vált ki. Amilyen messze vannak ezek a képek a befogadhatóságtól, olyan nagy volt a távolság az operaházi öntömjénezés és az utca valósága között. Egyenesen kabarétréfába kéredzkedett az ezer számozott és dedikált alaptörvénypéldány, amely fölött 1-től 99-ig Schmitt Pál elnök, 100-től 199-ig Orbán Viktor kormányfő, 200-től 299-ig Kövér László házelnök diszponál. Számozott példányokat persze halandók is vásárolhatnak. Kerényi miniszterelnöki megbízott mindjárt szatócsként árulja a szakralitást – „most még bevezető áron”. És még mindig nincs vége. Április 25-én, az alaptörvény elfogadásának egyéves évfordulójára még egy „nagyszabásúval” emlékeznek, ám ezzel Kerényi a maga részéről lehúzza az üzlet rolóját, bár javaslata szerint az alaptörvény népszerűsítését a kormánynak még négy éven át kellene folytatnia.

2016-ig tehát, mintha közben 2014-re nem volna előjegyezve egy soros parlamenti választás.

Nem hagyják abba, mert nem is hagyhatják abba, nem hátrálhatnak, hiszen még a legpuhább tekintélyelvűség sem akkor omlik össze, amikor a legdurvább eszközökkel él, hanem amikor engedni kényszerül, s ezzel elárulja sérülékenységét. A színházi rendező mondja is: lesznek még meglepetések.

Mi is úgy gondoljuk.

Európa közben lúdbőrzik – nem a magyarok miatt általában, hanem azon anakronisztikus hatalom láttán, amely estélyiben új államot alapít valami nagyon elfáradt, régi, de végtelenül ingerlékeny módon.

Bejárta a fél világot a rajz: a Le Monde híres grafikusa, Plantu, a karikaturista túlzásával Orbán Viktort és klónjait mint a köztársaságot eltipró nácikra hajazó figurákat ábrázolja. Mi tudjuk: Orbán nem náci, „csak” távoli autoriter rokon. Ám ennyi is éppen elég, hogy a rajz jobb felső sarkára figyeljünk. Ott az unió strucca lassan kiemeli a fejét a homokból. A valóságban ez a strucc már az Operával szemközt gyülekező tiltakozó tízezrek tekintetét is keresheti. Ha e tekintetek találkoznak, akkor igaza lesz Lázár Jánosnak: 2012 júniusára minden megváltozik az országban, és ha nem működik a rendszer, akkor ők el lesznek zavarva. Úgy gondoljuk, éppen ez történik.