A felhalmozódott indulatok pedig, mint annak Európa más országaiban tanúi lehettünk, könnyen elsöpörhetik a társadalmi normák törékeny szerkezetét. E folyamat megállításában nekünk, képviselőknek személyes példánkkal kiemelt szerepet kell vállalnunk (…) Legfőbb ideje, hogy a képviselők ne bújjanak pártjaik ideológiai ernyői alá, ha nem akarják, hogy az állampolgárok közönyössé váljanak, vagy hogy fiataljaink a nyugat-európai fiatalokhoz hasonlóan szembeforduljanak a társadalmi normákkal (…) Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy szavazataikat egyéni felelősségükre, emberségükre és józan belátásukra alapozva hozzák meg minden alapvető kérdésben, amelyet ebben a Házban tárgyalunk”– ezt Kaufer Virág, a Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának képviselője mondta a politikusok egyéni felelősségét ecsetelve tavaly szeptemberben napirend után. A jegyzőkönyv szerint tapsot csak sajátjaitól és néhány jobbikostól kapott.

Néhány hónappal később Kaufer Virág lemondott képviselői mandátumáról, ezt épp a Népszabadság tegnapi számában erősítette és indokolta meg. A döntés – a politikusnő szavai szerint – elsősorban az aktuális rezsimnek, az általa üressé tett parlamenti közegnek, a leláncolt demokratákon átlépő és őket demokráciaellenességgel vádoló kétharmados arroganciának szól. Kaufer Virág döntése mindenképpen történelmi, mert bár voltak részben hasonló példák (Fodor Gábor, Molnár Péter és Ungár Klára például 1993-ban lemondott a parlamenti képviselőségről, és a Fideszből is kilépett), de olyan esetre, amikor egy politikus a hatalom elleni tiltakozásul, lelkiismereti és elvi okokból kész volt visszaadni a mandátumát (s ezzel kiváltságait és biztos egzisztenciáját is), az újkori demokráciában még nem volt példa. Olyan képviselők persze már voltak (vannak és lesznek), akik az ideológiát és az elveket készek voltak (vannak és lesznek) megtagadni, de a mandátumot visszaadni már nem annyira akaródzik nekik. A tizenöt éves civil mozgalmi múltat és angliai éveket maga mögött tudó Kaufer Virág döntése ezért történelmi lépés egy történelmi helyzetben. A hatása ugyanakkor kétségkívül többesélyes.

Mint minden unortodox módszernek.

A parlamenti képviselőség feladása szimbolikus lépés, egyszerre üzen a hatalomnak, az LMP-nek és a választóknak is. Üzen a hatalomnak, hogy az ellenzéki oldal egyre bátrabb, és kész maga is „nem szokványos” módszerekhez folyamodni. Üzen az LMP-nek is, hogy ideje kibújni az értelmiségi tarisznyából, a „lehet más” szlogent valódi (akár láncos) tartalommal megtölteni, kormányképes alternatív erőt – de legalább akaratot – felmutatni. Ahogyan azt is üzeni: fel kell ismerni végre, hogy 2014-ben immár nemcsak kormánybuktatásra, hanem rendszerbuktatásra van szükség. A civilek igyekeznek ernyőt tartani az együttműködés fölé, de a szándék halálra van ítélve, ha egyesek nem akarnak aláállni, amíg a másik is ott van.

Kaufer Virág bátor. Vélhetően felmérte, hogy szimbolikus döntése ugyan jó irányba lökheti az ellenállást, az ellenzéki együttműködést, de – és amiért kétségtelenül nagy kár lenne – akár őt magát a politikai süllyesztő felé taszíthatja.

Különösen ilyen unortodox időkben.

Abban hisz, hogy új utakat kell keresni az ellenálláshoz, és ehhez hasznosabb tud lenni az Országgyűlés falain kívül