Az egyiptomi tábornoki kar felgyorsította a folyamatban levő, háromlépcsős parlamenti választásokat, miáltal az országnak már február utolsó hetében kormánya lehet. Alig tagadható, hogy a döntésben súlya volt azoknak a véres összecsapásoknak is, amelyek karácsony előtt és után a brutális biztonsági erők és a katonai kormányzás lezárását követelő tüntetők között lezajlottak.

Az „egyiptomi tavasz” (inkább tél) e második felvonásának színre vitelében az őszintén demokratikus, értelmiségi hátterű, laikus civil szervezetek éppen úgy részt vettek, mint az iszlamisták. De, ahogy a dolgok ma állnak, a választásokat csakis ez utóbbiak nyerhetik meg. Ha komolyan veendő ezután az, amit a Muszlim Testvériség (a legerősebb párt) helyettes vezetője mond, stratégiai fordulat előtt állunk. Ez az ember ugyanis Izrael és Egyiptom bő három évtizedes békéjét – s vele az izraeli állam elismerését – népszavazásra bocsátaná, melynek józan számítás szerint csak egyféle kimenetele lehet: a „nem!”.

Bármilyen tétben fogadnék arra, hogy a junta ezt megakadályozza. Vagy úgy, hogy az új alkotmányban – melynek a megszövegezéséből nem marad ki – vétójogot ad a Legfelsőbb Katonai Tanácsnak, vagy úgy, hogy lemásolja a „török modellt”. Úgy harminc évig, valahányszor iszlamisták kerültek Ankarában hatalomközelbe, a tábornokok szétzavarták a kormányt is, a parlamentet is. Igaz, az egyiptomi vezérkarnak nincsen olyan mandátuma (még), hogy az ország alapvetően világias jellegén őrködjék, de nyomós oka a „közbenjárásra” annál inkább. Egy Izraellel szemben ellenséges ország haderejét ugyanis az Egyesült Államok nem fogja támogatni. Másfél milliárd dollár, az egyiptomi katonai elit felszereltsége, gazdasági infrastruktúrája és nem kevésbé: a jóléte a tét. Amiről lemondani nem fog. Inkább a Nílusba kergeti a demokratikusan választott kormányt, mint a nála sokkal erősebb izraeli haderőt a tengerbe.

„Kicsit” bonyolítja a dolgokat, hogy a Nasszer–Szadat–Mubarak–Tantaui-féle egyenruhás kormányzásba végleg beleunt egyiptomiak között jelentős számban vannak az amerikai demokrácia támogatását élvező civil mozgalmak, melyeknek rendíthetetlen a hite az „egyiptomi tavaszban”, és semmi szín alatt nem állnának a junta mellé. Ők lesznek „a hőn szeretett áldozatok”, körülbelül annak a mintájára, ahogyan az Egyesült Államok hajdanán a Papadopulosz-féle görög junta baloldali/ liberális ellenzékéhez viszonyult. Közönyösen.

Amerika idén novemberben elnököt választ. Izrael biztonsága a kampány egyik kiemelt szempontja. Nemcsak arról van szó, hogy a stratégiailag pótolhatatlan Egyiptomban iszlamisták kerülhetnek hatalomra, hanem arról is, hogy az iráni iszlamista hatalom nukleáris fegyverzetet épít, és haditengerészetét Izrael „befogására” alkalmas hordozó rakétákkal szereli fel. E helyzetben az egyiptomi hadseregnek, ha meg akarja őrizni Amerika jóindulatát, csak egyetlen cselekvési útvonala van.