Sztrájk közpénzből

Látványos, baráti sallerozás kíséretében jelentette be a miniszterelnökkel közösen Gaskó István, hogy aláírták a megállapodást a kormánnyal a MÁV Cargo privatizációjából a vasutasokat megillető rész kifizetéséről!

Dicshimnuszokat zengett Orbán Viktor szavahihetőségéről, és nem hagyta ki az előző kormány kiosztását, mert állítólag az előző kormánnyal 2005 májusában úgy állapodtak meg, hogy aMÁV sikeres átalakítása után minden vasutast megjutalmaznak, ezt a megállapodást viszont „az akkori kormány nemes egyszerűséggel letagadta”. Szemben az Orbán Viktorral aláírt november 30-i megállapodással, amely tükrözi amostani miniszterelnök korábban, még ellenzékben tett nyilatkozatát, miszerint jogosnak és reálisnak ismeri el követelésüket, ami a „politikusoknál elég ritka következetességre utal”.

Ezzel a bizonyos pénzzel, illetve annak kifizetésével két gondom van.

Egyrészt az, hogy ha ez egy privatizációs bevételből való részesedés akar lenni, mint ahogy annak idején a VDSZSZ elnöke ezt a – 2008–2009-ben megtartott – „gördülő sztrájkjuk” idején hangoztatta, akkor ilyen alapon a fél ország sztrájkolhatna és követelhetné a munkahelyük privatizációjából befolyt összeg rájuk eső részét. Ha viszont ez a jelenlegi kormány filozófiája, akkor már most elkezdhetik elkülöníteni a pénzt, a rendszerváltás óta privatizált összes munkahely, minden egyes dolgozójának kárpótlására, mert ez így lenne fair!

A másik bajom még ennél is súlyosabb. Egy későbbi tájékoztatón kiderült, hogy az ötmilliárd forint első részletének, egymilliárd forintnak a kifizetése elindult, a több mint 30 ezer érintett vasutas még karácsony előtt megkapta a neki járó, átlagosan bruttó 20 500 forintot.

Gaskó ehhez hozzáfűzte, hogy a megállapodás alapján a vezetők nem részesülnek kifizetésben, valamint (és most jön a lényeg!), hogy az egymilliárd forintból 200 milliót azok munkabérének kompenzálására szánják, akik a sztrájk alatt nem kaptak fizetést, a maradék 800 milliót pedig elosztják az érintettek között. (Azóta mindez meg is történt.)

Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy államilag, közpénzből finanszírozott sztrájkok folytak a korábban említett időszakban. Egyértelművé vált, amit velem együtt többen szóvá tettünk akkoriban, nevezetesen, hogy Gaskó megrendelésre szervezte az előző kormány lejáratására irányuló sztrájkjait. Másként, még véletlenül sem értelmezhető az a „gesztus”, amivel a sztrájkolók kieső bérét nem a szakszervezetük pótolja a sztrájkalapjából, hanem velünk, állampolgárokkal fizettetik meg.

Ilyen összefüggésben, viszont nem csoda, hogy Orbán Viktor lépését úgy értékelte hű sztrájkszervezője, hogy az „politikusoknál elég ritka következetességre utal”. Egyenesen párját ritkítja ugyanis, hogy közpénzből finanszírozzon – őt hatalomra segítő – sztrájkokat egy kormányfő. Ráadásul, ezzel még a sztrájkoló vasutasok személyes adatait is kiszolgáltatta Gaskó, aminek nem hiszem, hogy örülnek!

Ifj. Viola János Pilisvörösvár

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.