Kezdődik? Folytatódik!

Az alapítványi és magániskolák a téli szünet előtti utolsó tanítási napon (december 21-én) délután 17.30 után villanypostán (e-mailen) levelet kaptak. Ebben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium arról tájékoztatta őket, hogy 2012. január 1-jétől megszünteti a Közháló-, régi nevén Sulinet-szolgáltatást.

Ennek értelmében ezekben az iskolákban megszűnik az internet-hozzáférés is. Az értesítés tehát egyben azt jelentette, hogy sem az iskolák hivatalos levelezése, sem a digitális osztálynapló, sem az oktatási célú internetkapcsolat, sem az iskolák honlapja, sem a tanárok és a diákok wifihozzáférése a téli szünet utáni első munkanapon már nem fog működni. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöke, Horn György tiltakozott, telefonált, egyeztetett, tette a dolgát. Ennek eredményeként Vályi-Nagy Vilmos, az NFM helyettes államtitkára tájékoztatta az AME elnökét, hogy 2012. január 31-ig minden változatlan marad, az év többi részében pedig megvizsgálják a Közháló működését, többek között azt, van-e az iskoláknak másik internetszolgáltatója.

Jó érzékkel küldték ki a minisztériumból a körlevelet. December 21-én, hétfőn délután, a karácsonyi-újévi szünet kezdetén már csak véletlenszerűen volt ember az iskolákban. Nagyon sok helyen csak a januári iskolakezdés alkalmával szembesülnek azzal, hogy az eddigi internetes kapcsolatuk hamarosan meg fog szűnni, és a digitális bénultság elkerülése érdekében azonnali intézkedésekre kényszerülnek.

Mi volt a szándéka ennek a döntésnek? Ki akarja megbénítani az iskolák egy részének működését? És miért? Átgondolta valaki, mi lesz ennek a következménye? Vajon a nemrég elfogadott köznevelési törvény gyakorlati megvalósításának ez az első lépése? Vajon azok az iskolák – gyerekek és szülők –, amelyek természetesnek tartották a nagyvilág kisvilágában a szabadságot, el fogják tűrni a zsarnokságot? Mi következik ezután? Vajon a nyugdíjpénztári forgatókönyv ismétlődik? Vagy csak egyszerű ostobaságról, a kormányzaton belüli egyeztetés hiányáról van szó? Miért akarja bárki is a közpénzből a közfeladatot ellátó iskolák számára (is) létrehozott rendszert elvenni azoktól, akik számára ez a rendszer nélkülözhetetlen? Az alapítványi és magániskolák internet-hozzáférésének letiltásával akarják összedobni a hiányzó százmilliárdokat?

Vagy valami másról van szó?

Abcúg magániskolák! Be az állami rendszerbe, mind! Még hogy alternatív pedagógiai programok, a szilárd értékrendtől (?) való eltérés, másként gondolkodni a világról, egyáltalán gondolkodni – ezt nem! Egy tanterves, egy tankönyves, hittanoktatással erkölcsösre formált, államilag ellenőrzött egyeniskolák, fegyelmezett „naszádmatrózokkal” – ezt igen!

Nincs kétségem, hogy ha nehézségek árán is, a pedagógusok, a gyerekek és a szülők a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium karácsonyi ajándékának élményéből felocsúdva megtalálják a megoldást. Mert meg kell találni. Kerül, amibe kerül. Az nem lehet, hogy az iskolák a tanítási félév zárása idején, a középiskolai felvételi időszakában internet nélkül maradjanak.

Az iskola az az érték, amit gyerekek, szülők, pedagógusok együttes munkával hoztak létre. Ezeket az iskolákat eddig is ők, az iskolák használói tartották fenn. És hiába a törvény alapján a finanszírozási diszkrimináció, nem fogják engedni, hogy a hatalom leszalámizza, ledarálja, megszüntesse ezt az értéket. Még akkor sem, ha most csak kormányzati ostobaságról van szó.

Lássunk tisztán. A kulturkampf folytatódik. Már nemcsak a nyilvánosság terepén, nemcsak a filmesek, a színházcsinálók háza táján, hanem az iskolák világában is.

Ez egy olyan harc, aminek csak vesztesei lesznek.

Kinek kell ez?

A szerző pedagógus

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.