Csak kiemelt magánügyfeleknek járnak olyan kedvező kamatkondíciók, amelyeket Christian Wulff kapott egy német kereskedelmi banktól. Ilyen különleges elbánásban az átlagpolgár nem is reménykedhet, Wulff esetében azonban nem hétköznapi ügyfélről van szó. Amikor az atyai jó barátjának számító dúsgazdag vállalkozótól kapott 500 ezer eurós magánkölcsönt, úgymond, átváltotta lakáskölcsönné, Alsó-Szászország tartomány kormányfője volt, azóta pedig a legfőbb közjogi méltóság, Németország államfője lett a kereszténydemokrata politikusból. A hannoveri ügyészséghez eddig kilenc feljelentés érkezett korrupció alapos gyanúja miatt Wulff ellen, a hatóság szerint azonban a német államfő erkölcsi megítélésére árnyékot vetítő ügynek egyelőre nincs büntetőjogi relevanciája.

Maga az érintett sem gondolja úgy, hogy le kéne mondania. Csütörtökön, hosszú hallgatás után, a nyilvánosság elé lépve bocsánatot kért, de arról nem beszélt, hogy kérte-e a bankot, szüntessék meg a rendkívül kedvező kamatkondíciókat, kezeljék őt is hétköznapi ügyfélként.

Arról, hogyan kell egy politikust, méghozzá egy volt államfőt úgy kezelni, mintha hétköznapi emberről lenne szó, érdemes volna Dominique Pauthe-ot megkérdezni. A párizsi büntetőbíró volt az, aki történelmet írt, amikor december közepén két év felfüggesztett börtönt és 150 ezer eurós pénzbírságot rótt ki Jacques Chiracra. Pauthe ugyanis bizonyítottnak látta a sikkasztás és hűtlen kezelés bűncselekményét a volt francia államfő párizsi főpolgármesteri korszaka idején. Chirac nem saját zsebre dolgozott, hanem közel harminc hűséges pártemberét vetette fel fiktív városházi állásokba: az illetők papíron az önkormányzatnak dolgoztak, valójában Chirac és konzervatív pártja kampányügyeit intézték.

Chirac elítélése nemcsak az Alzheimer-kór korai fázisában lévő, változatlanul nagy népszerűségnek örvendő exállamfőnek szól. A meglehetősen homályos francia pártfinanszírozási rendszer miatt Pauthe döntése a politikai osztályhoz intézett félreérthetetlen üzenet. Érdekes módon a baloldalon nem ujjonganak, ami persze érthető: a néhai Francois Mitterrand államfő is híres volt, fogalmazzunk úgy, „kreatív” politikafinanszírozási ügyeiről. A szocialistáknak ráadásul éppen egy friss pénzügyi botrány miatt kell magyarázkodniuk.

A Chirac-ügy azért is ér fel „csendes földrengéssel”, mert Párizsban sokan úgy látják: az igazságszolgáltatás a maga útját járta, nem volt tekintettel a politikára, az onnan érkező befolyásolási kísérletekre. A fiktív városházi állások miatt Chirac ellen már elnöki korszakában is vádat lehetett volna emelni, de védte az immunitás. Miután kiköltözött az Élysée-palotából, a legkülönbözőbb praktikákkal igyekeztek akadályozni az eljárást. Annyit sikerült elérniük, hogy az ügyészség a vádak ejtését indítványozta, Pauthe bíró azonban másként gondolta. S nem volt tekintettel Chirac érdemeire, így arra, hogy ő az első francia államfő, aki szembenézett a Vichy-rezsim második világháborús szerepével.

A Lajtától keletre is vannak szép számmal ügyek, de ezekben a politika eszközként használja az ügyészséget. Mégpedig alapvetően a politikai ellenféllel való leszámolás „bunkós botjaként”.

A most hivatalba lépett magyar igazságügyi csúcsvezetők előtt ott a választás lehetősége. Pauthe bíró döntését már ismerjük.