A demokratikus alapokon álló politikai elemzők mindig az undor szimbólumaként használták a nevét, érdekes módon a térség szereplői inkább domesztikálásában voltak érdekeltek, mint elmozdításában. S hogy lássuk a szituáció valódi törékenységét: amikor már-már nagyobb lépést tett a beilleszkedés felé, amikor 2002-ben már ki akart jönni az elszigeteltségből, azt a Bush-féle amerikaiak nem tudták elviselni, s visszalökték az éppen szelídítésre várók csoportjába.

Már a születéséről is hazudni kellett ahhoz, hogy beilleszkedhessen a legendáriumba. Tisztes forradalmár asszony a bázison szül, így született meg ő is a Pekbo hegyen majd egy évvel azután, hogy valóban megszületett Habarovszk mellett, az anyakönyv szerint Jurij Arszenyevics Kim néven. Nem volt könnyű eset, de valamit nagyon megtanítottak neki. Most azt mondják, jobban fel volt készítve az utódlásra, mint a fia. 1994-ben ez annak ellenére sem tűnt így, hogy már évtizede tisztségeket viselt. Apja halála után csak egy triumvirátus tagja lett, miközben külföldön híreket terjesztettek mentális betegségeiről. Három év alatt vette egy kézbe a hatalmat, de még ekkor is arról szóltak a hírek, hogy epilepsziás, s emiatt nem fogad külföldi delegációkat. 1998-ban lett valódi egyeduralkodó.

Voltak jelei, hogy próbálkozott reformszerűségekkel. Ehhez azonban egyeduralma rendre kevésnek bizonyult. A „belső pártból” nézve igazi sikernek csak a nukleáris fejlesztés bizonyult. S a forradalom megőrzése.

Észak-Korea értelmezésében különös helyet foglal el azoknak a dolgoknak az elválogatása, amelyek a kommunizmusból, s azoknak, amelyek a koreaiságból fakadnak. A Kimek rideg önkényuralma nem különösebben durvább, mint a megelőző önkényuralmak voltak, sőt a japán megszálláshoz képest még kissé fantáziátlanok is. Ami veszteséget népüknek okoznak, azt a déli életszínvonal és a lassan negyedszázados demokratikus tapasztalat mutatja meg. (Amelyről szintén lehet érdekeseket mondani, s el kell válogatni, mi fakad a demokráciából, és mi a koreaiságból.) Az északiak a 2000-es évek első felében a természeti katasztrófákra hivatkoztak, hogy ezek lehetetlenítették el az életet, s ebben van is valami, de azóta sem tudják összeszedni magukat. (Ráadásul ez az ő kultúrájukban a „rossz qit” jelenti, melynek tartóssága alkalmas szituációt teremthet a dinasztiacserére.)

Kim halála komoly bizonytalanságot teremt a térségben. Arról ugyan nincs szó, hogy a nép lerázná magáról az igát, de ez lenne a katasztrófa-forgatókönyv. Bár körben egyrészt nagy (Kína, Oroszország), másrészt gazdag (Dél-Korea, Japán) országok vannak, Észak-Korea szanálása iszonyatos összegeket igényelne. Ezért van, hogy az esetleges egyesülést minden terv hosszú folyamat végére képzeli csak el, s ez még nem kezdődött el. A bizonytalanságot egyszerűen az utódlás okozza. Elmozdulnak a hosszabb ideje nyugvó erők, melyeket a külvilág nem is ismer.