Hattyúdal

Gyönyörűen zeng az Alkotmánybíróság hattyúdala. Egy kormányzat számára külön-külön is arcpirítóan kínos a három ítélet, amit a jog tisztaságát őrző testület tegnap a fejére olvasott.

A médiatörvény esetében a sajtószabadság többrendbeli sérelmét, a büntetőeljárás tekintetében a magyar alkotmányosság és európai egyezmények semmibevételét, míg az egyházügyi törvénynél el sem jutottak a lényegig, a vallásszabadság, illetve az állam és az egyház függetlensége elvének sérelméig, mert már a módszert elfogadhatatlannak minősítették, ahogy a jogszabály megszületett. Ahogy egyébként számos más törvény is. A parlament nyegle semmibevétele akkor sem emészthető az AB számára, ha ez a parlament egyébként azt teszi, amit a kormány mond.

De minek akkor megalázni?

Az Alkotmánybíróság tegnap a Fidesz teljes politizálási stílusát, jogfilozófiáját elítélte. De mint egy nagy hangú, de puha szívű szülő: leteremtette a gyereket, de vigyázott rá, hogy meg ne bántsa. Egy gyönyörű jogi áriával megmentette saját becsületét, de – bár van erre rengeteg beadvány – szót sem ejtett arról, ami bánthatta volna a kormányt: a nyugdíjbiztosítók és biztosítottak alávetéséről. Lapunk – a sajtó ügyében – maga is a kérelmezők között volt, s nagyra is becsüljük az ítéletet. De nem tekinthetünk el attól, hogy jelezzük: az emberek többsége nem kapott segítséget a testülettől. Vagy legalább választ. És már nem is fog. Ha például az egyházi törvényt változatlan tartalommal, de már illő eljárással újra beterjesztik, a január elsejétől hatályba lépő (Fidesz-filozófiájú) alaptörvény szerint lényegében lehetetlen lesz megtámadni. A hattyút többé aligha látjuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.