Egy orvosi diplomáért – vegyük tudomásul – maga az orvos áldoz a legtöbbet! Hatodéves orvostanhallgató anyjaként írom, hogy nézni nem bírtuk éveken át a napi 10-12 órás tanulást vizsgaidőszakban, és a szorgalmi időszak se keddtől csütörtökig tartott, mint sok más egyetemen, ráadásul hat évig!

A gyerekemet maximális pontszámmal vették fel, tehát nem azért kellett ennyit tanulnia, mert ő a leghülyébb!

A szomszéd fiú azért jelentkezett egy jó nevű tudományegyetem gazdaságinformatikus szakára, mert olyan alacsony volt a ponthatár, hogy még ő is bejutott. Most hároméves diplomájával 260 ezer nettót visz haza pályakezdőként. Tudom, ezt az orvosok is megtehették volna, de hála istennek, még vannak, akik orvosok akarnak lenni! Hagyjuk már őket élni, adjunk hozzá fizetést, és a lelkiismeretükre számítsunk akkor, amikor élet-halálról, de legalábbis a gyógyulásunkról döntenek!

Ha pedig nem hagyjuk őket (meg) élni, akkor hagyjuk békén elmenni oda, ahol nem sajnálják megfizetni őket, és akkor tovább spórolhatunk orvosonként havi 90 ezer forintot, sőt ha orvosok hiányában előbb meghalunk, megspóroljuk a nyugdíjat, csökken a munkanélküliség... Lehet, hogy ez a cél?

Megjegyzem: az én gyerekem itthon szeretne orvosként dolgozni, és a családunk ebben támogatja.

Tóth Klára Budapest