A törvény sorsa parlamenti benyújtásakor eldőlt, nyilvánvaló volt, hogy a kormánypárti képviselők megszavazzák. Az is látható volt, hogy köztük is lesz vita a részletkérdésekről. A leglényegesebb kérdéseket, azokat, melyeknek alapján határozottan állíthatjuk, évtizedeket, ha nem száz esztendőt lépünk vissza, ez a vita nem érintette. Államosítás, centrálisan szabályozott, uniformizált és erősen szelektív iskolarendszer, központi tantervutasításos, erőteljes ideológiai töltésű, egy tankönyves tanítás – robog az úthenger. A XXI. században, itt, Európa közepén.

A jegybanktörvény kapcsán az unió „beszólt”, a köznevelési törvény nem érdekli Európát. Az unióban szabad hülyének (provinciálisan maradinak) lenni.

Az Európai Unió a következő tíz évre meghatározta azokat a stratégiai célokat, melyek egy közös gazdasági politikára épülő fejlődés alapját jelentik. (lásd: Oktatás és képzés 2020. A Tanács következtetései az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés keretrendszeréről, 2009/C 119/02.)

A célok sorában első helyen az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés és a társadalmi mobilitás elősegítése szerepel. Kompetenciák, motiváció, a tanulás technikájának elsajátítása, az új tudás befogadására nyitott személyiség – ez az a követelményrendszer, aminek a törvényben körvonalazódó szelektív iskolarendszerrel nem lehet megfelelni.

Második helyen az oktatás és a képzés minőségének és hatékonyságának javítása áll. E tekintetben a legnagyobb kihívás annak biztosítása, hogy mindenki megszerezze a kulcskompetenciákat. Ezért nagy figyelmet kell fordítani az alapkészségek – írás, olvasás, számolás – szintjének emelésére, a matematika, a természet- és műszaki tudományok vonzóbbá tételére és a nyelvi kompetenciák erősítésére. E követelmény teljesítése érdekében – a nemzetközi törekvésekhez igazodva – érdemi oktatási reform lehetett volna a 6+3/4-es iskolamodellre való átállás. Európában hozzánk hasonló alapiskola csak Romániában és Bulgáriában van…

A harmadik stratégiai célkitűzés a méltányosság, a társadalmi kohézió és az aktív polgári aktivitás előmozdítása. Ennek „eszközrendszere” nálunk a módosító indítványokkal ugyan enyhített, de még így is erőteljesen szelektív iskolarendszer, a hittan kötelező oktatása (ezt erkölcstan helyettesítheti), az engedelmes állampolgár nevelését biztosító, a Nemzeti alaptantervben is megjelenő szilárd értékrend (?). A középosztály megerősítését célzó elitoktatásba nem férnek bele a sajátos igényű gyerekek, a hátrányos helyzetűek, a migráns tanulók, nem fér bele a második esély iskolája, a személyre szabott oktatás, az interkulturális kompetenciák fejlesztése, a küzdelem a megkülönböztetés valamennyi formája ellen.

A XXI. században a fenntartható gazdasági fejlődés fő hajtóereje az innováció és a kreativitás. Ehhez kapcsolódik a negyedik stratégiai célkitűzés. E képességek – beleértve a vállalkozói készségeket is – minden gyerekre kiterjedő, iskolai keretek közötti fejlesztése nem mellőzhető feladat. A törvény és kommentárjai nyomán kibontakozó vaskalapos, múltba merengő kultúraértelmezésbe alig férnek bele a digitális kompetencia elemei, a kezdeményezőkészség, a vállalkozói készség, a kulturális sokszínűségen alapuló tudatosság.

Mintha csak az oktatási államtitkárság azt mondta volna: mit nekünk Európa. Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa Ugocsát játszik. Pedig lehetett volna… Ámde nem lett. Jön viszont a retroskóla. Maradnak az érvényesülés egyéni útjai, a magánóra, a magántanár. Annak, aki meg tudja fizetni. Megint a nehezebb helyzetben lévő társadalmi csoportok járnak rosszul.

A Hálózat a Tanszabadságért együttműködésbe tömörült szervezetek és magánszemélyek a parlamenti vita kezdetétől folytatták Don Quijote-i küzdelmüket. Ők is tudták, szélmalomharcot folytatnak. De nagy szükség volt a haza és haladás melletti civil elkötelezettség felmutatására. Mert lesz élet Orbán Viktor, Hoffmann Rózsa után is.

A mai naptól kezdve erre kell felkészülni.

A szerző pedagógus