Egy ország tanulta meg, hogy mi az a blőrözés. Az Azori-szigeteket ezrek keresték a világatlaszokban. Kedd déltől ellenben a budapesti Moulin Rouge kivételesen olcsó árait kalkulálta száz és száz kommentelő, miután a mainap.hu közreadta, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete egymillió forintért ünnepelte születésnapját félezer vendéggel Budapest leghíresebb mulatójában.

Elkezdtek működni az automatizmusok. Lehet, hogy nincs elvárás, és a „mintavétel” sem tökéletes, ügyetlenül, primitíven, sőt néha piti módon másolnak a bizalmasok, erőltetett volna Esztergom, a lézerblokkolók történetéből, illetve Schmitt Pál közpénzen vett zongorájából olyan viselkedésturmixot összeállítani, amelyet az Azori-szigeteken vagy a Moulin Rouge asztalánál is kortyolgatnak a kiválasztottak. Állapodjunk meg abban, hogy a mértéktartás, pontosabban a jó ízlés és a veszélyérzet hiánya gátlástalan viselkedésre késztet erre hajlamos embereket, s velük egész szervezeteket. Hogy honnan és hogyan „csorog le” ez a speciálisan romboló kódex, sejthető, de nem bonyolult céghálókhoz, pályázati pénzek nyerteseihez köthető a folyamat.

A „fent” bonyolult hatalmi ügyletei „lent” villámgyorsan és szükségszerűen alakulnak nevetségesen kisszerűvé, ortopéddé. A megfelelni akarás többféle értelmezést kap: a kritikátlan lojalitás párosul az önkéntes túlteljesítéssel, mindezért pedig jár a prémium. A kiváltságok járulékos eleme a helyi szinteken megjelenő privát bosszú vélt vagy valós vétkekért, elrakva az útból a kellemetlenkedőket. És ott a beosztással járó másik tartozék, a buli, amely a fölpuhított mérce szerint még nem korrupció, csupán az elérhető közelségbe kerülő lehetőségek és szívességek ellenszolgáltatás nélküli használata.

Ezek az esetek azonban árulkodóbbak, mint a nehezen követhető, sokmilliós tranzakciók. Kimagyarázásuk szinte lehetetlen, hiszen egyetemi végzettség nélkül is azonmód elérik a társadalom ingerküszöbét. Nehéz mondjuk elfogadtatni azt, hogy egyetlen ember „kitakarása” a háttérből esztétikai kategória, mikor két másik ott van; hivatali útnak beállítani egy egzotikus szigeten tartott konferenciát „romaügyben”; és merésznek mondható ötlet a főváros neves mulatójába szervezni Fidelitas-évfordulót.

Csírájában elfojtani az ilyen ügyeket a „fent” alapvető érdeke, mégsem tud drákói szigorral élni, és nem csupán azért, mert más léptékben sokszor hasonlóképpen cselekszik, hanem mert kényes művelet a hatalmi szövetekbe belevágni. Ezért oly átlátszóan felszínes és ügyetlen sokszor a vizsgálódás, majd enyhe a büntetés. Ez a mechanizmus a politikai kárra tesz rá még egy lapáttal, amit bár lassan és nehezen, de „fent” most megértettek, s mivel a tévésbotrányhoz közvetlen közük talán tényleg nincs – védeni se kellett kit.

A túlteljesítő szolga szolgálatteljesítés közben megbukott. A félelemmel kombinált szervilizmus tehát mégsem biztos menlevél.