Nem elég

Akár elégedetten hátra is lehetne dőlni vagy csettinteni egyet. Megtörtént, amire sokan vártak: kirúgták a Lomnici Zoltán egykori főbíró kiretusálásának „szellemi felbujtóit”.

Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója csütörtökön azonnali hatállyal megszüntette Élő Gábor hírigazgató munkaviszonyát, és felmentette Papp Dánielt az MTVA hír- és hírháttér-főszerkesztősége főszerkesztői megbízatása alól.

A hírt nem tapsoljuk meg.

Főleg azért nem, mert ettől az egész történettől csak egyre keserűbb a szánk íze. Mindez ugyanis késve, bármiféle (ön)vizsgálat és szembenézés nélkül történik.

Lehetne kezdeni azzal, hogy Papp Dániellel szemben már akkor el kellett volna járni, amikor április elején riporterként hamis színben tüntette fel a neves zöldpárti politikus, s az Orbán-kormánnyal szemben kritikus Daniel Cohn-Bendit budapesti látogatását.

Ez nem történt meg, sőt Pappot előléptették. Amikor kiderült a Lomnicival szembeni súlyos méltánytalanság, az MTVA szóvivője először csökkenteni igyekezett a történtek súlyosságát, aztán érdemi vizsgálat lefolytatása nélkül azokkal a legalacsonyabb beosztású munkatársakkal vitették el a balhét, akikről a kezdetektől lehetett tudni, nem az ő fejükből pattant ki a volt főbíró „digitális kitakarása”. Most, amikor egyre nagyobb lett a nyomás, beáldozzák az Élő–Papp párost, de ezzel az ügy nem ért véget. Amíg teljes részletességgel nem tárják fel a történteket, olyan az egész, mint az egykori szocialista tájékoztatási politika. Először elhallgatják, majd azt mondják, hogy nem is úgy történt. Végül elismerik, de megvonják a vállukat: ennyi nem elég? Nem, nem elég. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.