Orbán Viktor a munka (új) törvénykönyvének parlamenti vitájában megint egyszer nem mulasztotta el, hogy a jövő Magyarországának „munkaalapú társadalmáról” beszéljen. Ez a kifejezés Fidesz-ajkakon már frázissá vált, noha elég kevesen értik, miről van szó. 

Ha arról, hogy a gyászos magyar foglalkoztatottsági rátát (55 százalék) az európai átlag szintjére kéne felvinni (65 százalék), attól egy társadalom még nem lesz „munkaalapú”, már csak azért sem, mert az európai átlagfoglalkoztatottság makacsul őrzi a magas munkanélküli-rátákat is. A 300 milliós Amerikában, ahol 75 százalékos a foglalkoztatottság, már-már nemzeti ünnepet tartanak, ha néhány százezer új munkahely teremtődik.

Sejtem persze, hogy a saját maga által gyártott frázisok pufogtatásában oly következetes Orbán a „munkaalapot” a „tőkealap” vagy a „bankalap” fogalmi ellentéteként használja, és nem tesz egyebet, mint a még mindig kádári ösztönű magyar társadalomnak a nemzeti kormány „munka” – nem pedig a „tőke” – iránti elkötelezettségét sugallja álnokul. Nem tudom, találkozott-e a miniszterelnök azzal a kifejezéssel, hogy „termelési tényezők”. Ha igen, akkor tudja – amint Smith és Ricardo óta az egész emberiség –, hogy két ilyen alaptényező van: a munka és a tőke. Előbbiről az utóbbi nélkül (vö. tőkés társadalom, a mienk már az) értelmetlenség beszélni.

Hosszasan lehetne fejtegetni, hogy a „tőke” fogalmának tartalma túllépve a pénzen, miként bővült, de tárgyunkat ez nem érinti. Engem a hagyományos pénztőkéről való nembeszéd zavar. Nemcsak engem, kiváló közgazdászokat is. A munka tényező, de önmagában nem erő. Erővé akkor válik, ha tőke van mögötte. Akkor lesz több munka és nagyobb erő, ha több tőke áramlik a gazdaságba. Momentán Magyarországon nem áramlik, mert a bankok nem hiteleznek, illetve ha igen, csak azon a fokon, amennyi betéttel rendelkeznek. Az arány 1:1, ez korábban 1:1,5 volt, azaz a bankok a betétesek pénzénél 50 százalékkal nagyobb kihelyezésre vállaltak kockázatot. Nagy erőt sejtek Orbánban, de akkorát mégsem, hogy bankjaink (külföldi) anyabankjainak e hitelezési politikáján változtatni tudjon.

Holott a „munkaalap” (munkahelyteremtés) a magyar kis- és középvállalkozások támogatásáról szól. A szakminiszter ezermilliárdot lát szükségesnek, ebből az állam nagylelkűen vállalna úgy 180-at, a többit meg (hogy az ő szavaival éljek) a kereskedelmi bankok „csatornáznák be”. Háromszázas euróval számolva ez 2,4 milliárd euró volna. Felhívtam a napokban egy bankárt és megkérdeztem tőle, van-e felesleges 2,4 milliárdja? A válasz sátáni kacaj volt, többek nevében. A bankadó és a végtörlesztés kényszerárfolyama után nincs fölös pénz. Vagy ha van, akkor már az anyabanknál van, nem itt.

A munka/tőke egyensúly megbillenése éppoly kárhozatos, mint az állam/piac közötti szerepvállalásé. A munka nem léphet a tőke, az állam a piac helyére. Ha Orbánék ezzel próbálkoznak, beárazhatják a kudarcot.